Úszás: Dubaiban összejöhet a világcsúcs - Gyurta D.

Vágólapra másolva!
2014.08.29. 13:50
Ahhoz képest, hogy a berlini úszó Európa-bajnokságról a váltóban nyert egyetlen bronzéremmel távozott, a dohai világkupán rögtön kivágta a rezet Gyurta Dániel: nem csupán a 100-on és 200-on nyert aranyak csillognak fényesen, de a hosszabbik távon elért idő az egész férfimezőny legértékesebb eredménye volt a FINA-ponttáblázat alapján.

„Nagyon jól sikerült a verseny, örültem az elért időknek, és annak is, hogy az újdonsült Európa-bajnokot (a német Koch-ot) le tudtam győzni kétszázon, ez szerintem nagy fegyvertény” – kezdte az értékelését Gyurta Dániel.

Mellúszónk elmondta, a százon aratott sikerének is kifejezetten örült, hiszen amit tervezett, sikerült a lehető legmagasabb szinten megvalósítania.

„Kétszázon a világcsúcstól sem voltam messze, ha minden összejön, Dubaiban sikerülhet az új rekord” – mondta tőle szokatlan merészséggel az olimpiai bajnok.

Egy biztos, annak idején, a 2009-es isztambuli rövid pályás vb zárónapján felállított, akkor a szakírók által egyenesen „rettenetes rekordnak” minősített 2:00.67-es eredmény (ami az utolsó cápadresszes világeseményen szintén a legmagasabb FINA-pontszámot kapta) tényleg elérhető közelségbe került, hiszen Gyurta 2:01.06-tal győzött Dohában. Már csak az a kérdés, hogy ha ennyire élesre van töltve, nem lehetett volna-e mégis bevállalni a berlini 200 mellet.

„Én mindig is azt mondtam: ment volna – felelte az idősebbik Gyurta fivér. – Hogy nem vagyok felkészült, hogy nem sikerült úgy az évem – ezek a szövegek nem tőlem indultak. Jó formában vagyok, már az országos bajnokságon is bizonyítottam, az egyetlen ok tényleg az éhség fenntartása. Kívülállók nem tudják elképzelni, hogy ha én odateszem magam egy Európa-bajnokságon a fő számomban, mennyire le tud szívni az a háromszor kétszáz méter két nap alatt. Mert akkor abba tényleg belerakok mindent, a szívemet, a lelkemet, a testemet, és most éreztem úgy, ezt az extra-terhelést szeretném megspórolni magamnak. Leginkább Rio érdekében. A rövid pályás viadalok mások, itt nem akkora a tét, nem vagyok akkora nyomás alatt, egy ilyen jól sikerült kétszáz után sem éreztem azt, hogy kifacsarodtam volna.”

Gyurta Dánielnek arra is volt ideje, hogy kicsit körbenézzen a városban, az őt elkísérő edzőjével, Virth Balázzsal még a tengerben is fürödtek („irdatlan a hőség, a víz meg volt vagy 32 fokos…”) – avagy világklasszisunk már nem teljesen idegen földre érkezik, amikor december elején visszatér a rövid pályás világbajnokságra.

„Egyelőre az a terv, hogy decemberre elsőrangúan felkészüljek. Most úgy látom, elmegyek a világkupa összes állomására, és utána eldöntjük, hogy csak a kétszázat úszom a vébén, vagy a százat is: mivel nincs a kettő között pihenő, a száz után azonnal jönne a kétszáz, még vacillálok. De a kétszáz biztos pont, és remélem, ugyanolyan jól fog sikerülni, ahogy tőlem megszokhatták.”

A dohai világkupa-viadal után az összetett pontversenyben Gyurta Dániel is jól áll, Hosszú Katinka pedig máris irdatlan előnyre tett szert. (A pontokat az elért helyezések, valamint az időeredmények erősségéért kapott bónuszok alapján számolják – a világrekord további pluszpontokat jelent.)

ÚSZÁS, AZ ÖSSZETETT VK-PONTVERSENY ÁLLÁSA
Férfiak

1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 54 pont
2. Thomas Fraser-Holmes (ausztrál) 48
3. Gyurta Dániel (magyar) 48

Nők
1. Hosszú Katinka (magyar) 189
2. Inge Dekker (holland) 60
3. Mireia Belmonte (spanyol) 45

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik