Úszás: Bienerth tévéműsorban tudatta, mikor lesz a közgyűlés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.07. 13:45
Szeptember elsején, délelőtt tíz órakor lesz a Magyar Úszószövetség rendkívüli közgyűlése – jelentette be Bienerth Gusztáv, a szervezet elnöke hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Mint ismert, a rendkívüli közgyűlés összehívására azért van szükség, mert az elnökség hat tagja lemondott tisztségéről, így a testület határozatképtelenné vált.az elnökség hat tagja lemondott tisztségéről, így a testület határozatképtelenné vált.

Bienerth az interjúban kijelentette: januárban „világos, határozott, egyértelmű” programmal választották a szövetség elnökévé, továbbra is „sok a feladat”, „ezt a munkát nem végeztem el”, tehát nincs oka távozásra gondolni.

„Egy fantasztikus világbajnokság után, sikersorozat kellős közepén”, a lemondottak helyére megválasztandó új elnökségi tagokkal kell továbbmennie az úton – például meg kell tárgyalni a szövetség elmúlt évekbeli gazdálkodását átvilágító jelentést, amelyben „nagyon meghatározó és súlyos megállapítások vannak”.

Az elnök „teljes félreértésnek” minősítette a távozását kikényszeríteni szándékozók ama érzetét, hogy ne számolna be világosan a tevékenységéről, valamint azt, hogy centralizálni kívánná, egy személyben akarná gyakorolni a hatalmat az úszószövetségben.

Kérdésre válaszolva Bienerth elmondta: „jó lett volna”, ha ő is adhat át érmeket a magyarországi vizes világbajnokságon, elődje, Gyárfás Tamás FINA Bureau-tag felkérésére meg is jelölt három, magyar éremeséllyel kecsegtető versenyszámot, de „végül is ez nem volt lehetséges, ilyen módon nem adtam át érmeket”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik