Úszás: Bernek Péter az európai ranglista élére ugrott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 21:16
Több kiváló eredmény született az úszók Budapest-bajnokságának második napján második napján, de mind közül kiemelkedik Bernek Péteré, aki 200 háton átvette a vezetést az európai ranglistán, és a világrangsorban is az 5. helyre lépett elő. Cseh László is remekelt, és az már biztos, hogy a 100 pillangó szerepel a berlini versenyprogramjában.

Ismét parádéztak a Kőbánya SC versenyzői: a pénteki 11 számból hatot vittek el a Turi György vezette edzői kollektíva tanítványai – olvasható a Magyar Úszószövetség beszámolójában. Nyitányként mindjárt a 4x100 méteres vegyes-vegyes váltót: a férfi-női koedukált szám első ízben szerepelt a Budapest Open programjában, és a KSC fiataljai nagy fölénnyel söpörték be az elsőséget. A klub napjának egyetlen malőrjét aztán az eredményhirdetésen láthattuk, amikor az önfeledt fényképezkedés pillanataiban Seres Edwin egyensúlyát vesztve hátrafelé lezuhant a dobogóról – szerencsére, a reklámfalak lebontásán túl nagyobb kár nem történt, az ifjú versenyző sérülés nélkül megúszta az elsőre riasztónak tűnő hanyattdőlést.

Ezután viszont minden úgy ment, mint a karikacsapás: Cseh László régi önmagára emlékeztető karcsapásokkal, remek versenyzéssel nyerte meg a 100 pillangót, és azt hajlandó volt elárulni, hogy ez a szám biztosan szerepelni fog a berlini Eb-étlapján. „Technikailag még van mit javítani, de jól éreztem magam a vízben, az idő is megfelelő így áprilisban, úgyhogy elégedett vagyok. Az amerikai két hét hatásai már látszanak – de különösen ezután fognak, amikor az ott hasznosíthatónak vélt elemeket beépítem az edzésprogramomba” – mondta a musz.hu-nak Cseh, aki 400 gyorson is kifejezetten jól teljesített.

Edzője, Turi György is elégedett volt, sőt, mint mondta, a klubon belül folyó belharc tovább erősíti az esélyeinket 100 pillangón. „Egyfelől nem kis kihívás ez nekem, hiszen Laci tényleg egyre jobb ezen a távon, ugyanakkor ott van Bence fiam (Pulai Bence), aki szintén jön föl, már nagyon szeretné lehagyni Lacit, ma is nagyszerű versenyt produkáltak, ám egyelőre Lacus jobb. Bence persze türelmetlen, már szeretne eléje kerülni, ezt nekem kezelni kell – miközben magamban nevetek, hiszen egy ilyen rivalizálásnál jobb hajtóerőt elképzelni sem lehet. Mindez ráadásul igen egészséges légkörben folyik, Laci ugyanis egyáltalán nem féltékeny, Bence számára viszont ő valahol példakép, azaz a legjobb értelemben vett motiváció viszi őket előre – ebből pedig a magyar úszósport fog profitálni.”

No és remélhetőleg abból is, hogy Kis Gergő is egyre jobban visszanyeri régi formáját, a 800 után a 400 gyorsot is igen magabiztosan hozta – továbbá Verrasztó Evelyn is kilép lassan a „napfényre” az árnyékban töltött hónapok után, és a dunaújvárosi villámember, Takács Krisztián is ott tart időarányosan, ahol 2011-ben, amikor a legszebb sikereit érte el 50 gyorson (világbajnoki döntő, rövid pályás Eb-bronz).

Persze, a fiatalok is kitettek magukért, a hölgyeknél Joó Sára 100 háton, Sztankovics Anna 200 mellen, Novoszáth Melinda 800 gyorson diadalmaskodott, és szintén nagyon szépen úszott Szilágyi Liliána, aki a 200 után az 50 pillangót is behúzta.

A fiúknál Horváth Dávid megdöntötte az egyéni legjobbját 100 mellen, ami rendkívül figyelemre méltó az ifjúsági olimpia egyik magyar favoritjától, hiszen csúcsformában olyan időre lehet képes – különösen 200-on, a fő számában –, amivel a rövidebb távon is aranyesélyes lehet Nancsingban; az pedig kiváltképpen biztató, hogy immáron tizedmásodpercekre van Gyurta Dániel korosztályos csúcsainak megdöntésétől.

A nap legjobb produkciója mindazonáltal nem az övé, hanem klubtársáé, Bernek Péteré volt, aki 200 háton az európai ranglista élére tempózott. A Kőbánya SC klasszisát ideje (1:56.79) a világranglistán is igen előkelő helyre sorolja: két japán és két ausztrál mögött jelenleg az ötödik. Mindezt úgy, hogy Péter messze nem volt elégedett a pénteki négy hosszal: „Az utolsó ötven már nagyon nem esett jól, nem tudtam úgy menni, ahogy szerettem volna – itt még bőven van még mit javítani az Európa-bajnokságig.”

A Budapest Open szombaton folytatódik, a harmadik napon az előfutamok 9.30-kor kezdődnek, míg a döntők 17 órától – szokás szerint a MÚSZ Tv-ben, élő egyenesben követhetik figyelemmel a Komjádi történéseit.

ÚSZÁS, BUDAPEST OPEN
A 2. NAP BAJNOKAI
FÉRFIAK

50m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.59
100m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 52.44
100m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 1:02.49
200m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:56.79
400m gyors: Kis Gergő (Rája '91) 3:53.47
4x200m gyorsváltó: Kőbánya SC 7:47.19
(Szabó Norbert, Orosz Ádám, Reményi Ármin, Pulai Vince)

NŐK
50m pillangó: Szilágyi Liliána (Kőbánya SC) 27.18
100m gyors: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 55.57
100m hát: Joó Sára (A Jövő SC-Veolia) 1:03.09
200m mell: Sztankovics Anna (UTE) 2:29.27
800m gyors: Novoszáth Melinda (Szegedi ÚE) 8:42.87

FÉRFI-NŐI
4x100m vegyesváltó: Kőbánya SC 4:04.82
(Ollé Mónika, Seres Edwin, Szilágyi Liliána, Telegdy Ádám)

AZ 1. NAP BAJNOKAI
FÉRFIAK

50m hát: Balog Gábor (Dunaferr) 25.96
200m gyors: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:48.24
400m vegyes: Verrasztó Dávid (A Jövő SC-Veolia) 4:14.47
800m gyors: Kis Gergő (Rája '94) 7:57.49
4x100m gyors: Kőbánya SC 3:26.03
(Kozma Dominik, Telegdy Ádám, Pulai Vince, Bernek Péter)

NŐK
50m mell: Sztankovics Anna (UTE) 32.08
200m pillangó: Szilágyi Liliána (Kőbánya SC) 2:09.57
400m vegyes: György Réka (TFSE) 4:48.69
4x200m gyors: BVSC 8:32.04
(Kardos Viktória, Zombai Annamária, Verebélyi Sára, Böszörményi Bettina)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik