Úszás: az új elnök találkozott a szövetségi kapitánnyal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.12. 10:36
null
Bienerth Gusztáv a 2024-es olimpia végéig lenne<br />az úszók elnöke (Fotó: Szabó Miklós)
Január 25-én tartja meg első teljes elnökségi ülését Bienerth Gusztáv vezetésével a Magyar Úszószövetség. Ekkor kerül megvitatásra például a szövetségi kapitány személye is. Az újdonsült elnök azt szeretné, ha elődje, Gyárfás Tamás mutatná be őt a nemzetközi szövetségnek. Sajtótájékoztató keretében beszélt arról is, hogy Sós Csaba szakmai alelnök felajánlotta neki lemondását, miközben az olimpia óta fennálló „tartozásuk” van még Hosszú Katinka felé. 

Azok után, hogy a Magyar Úszószövetség vasárnapi, rendkívüli tisztújító közgyűlésén 126 szavazattal Bienerth Gusztávot választotta meg új elnökének, Gyárfás Tamás utódja nem tétlenkedett sokat: néhány nappal később máris a legfontosabb változásokról és terveiről tájékoztatta a sajtó képviselőit. Volt miről.

A sportvezető elmondta: nemcsak új elnöke van vasárnap óta a szövetségnek, hanem megkezdődött az új időszámítás is.

„Új programomat több mint száz szakemberrel vitattam meg és a szövetség valamennyi tagszervezetének elküldtem, ami jelenetős legitimációt adott nekem azzal egyetemben, hogy kétszeres titkos szavazás által választott meg a közgyűlés – kezdte az elnök. – Egyébként kijelenthetem, hogy a jövőben fontos személyi kérdésről kizárólag titkos szavazással döntünk.”

Megválasztása napján Bienerth Gyárfással is konzultált és felkérte, hogy közösen utazzanak el a FINA székhelyére, Lausanne-ba, ahol a leköszönő elnök bemutathatná utódját a nemzetközi szervezetnek. Ezután a szövetségi tagokkal is megbeszélést folytatott, amelynek eredményeképpen ketten (személyüket január 25-én nevezik meg), illetve Sós Csaba szakmai alelnök is felajánlotta lemondását.

„Ez utóbbit nem fogadtam el, ugyanis Sós Csabára továbbra is szakmai alelnökként, vagyis a jobb kezemként számítok.”

Bienerth ismertette programjának legfőbb elemeit is. Elképzelései szerint szét kell választani a szakmai kérdéseket a menedzsmenttől.

„Az éves tervezés alapja szakmai kell, hogy legyen, ehhez kapcsolódhat a pénzügyi tervezés. A szövetségben belső kommunikációra van szükség, a tagszervezetek negyedévente internetes fórumon tehetik fel kérdéseiket. Világos, átlátható támogatási rendszer szükséges. A szurkolóknak, a kluboknak és az edzőknek minőségi szolgáltatást kell nyújtanunk.”

Az elnök azt is bejelentette, hogy január 25-én lesz az első teljes elnökségi ülés, ahol fontos kérdések kerülnek megvitatásra.

„Döntenünk kell a főtitkári pozícióval kapcsolatos állásfoglalásról és a szövetségi kapitányi rendszerről is. Hargitay Andrással is egyeztettem, és abban maradtunk, hogy előbb megvitatjuk, szükség van-e három kapitányra vagy csak egyre, esetleg nem is kell szövetségi kapitány. Ha ez eldőlt, megvan a struktúra, csak akkor dönthetünk a személyi kérdéssel kapcsolatban is. Ezen kívül meg kell határoznunk a 2017-es szakmai program alapelemeit, mert jelenleg nem áll rendelkezésünkre. Valamint szükség van a bizottsági struktúra átalakítására és az alapszabály-módosítást igénylő kérdések előkészítésére.”

A turizmusért felelős kormánybiztos felkérte Cseh Lászlót, hogy szervezzen személyes találkozót számára azokkal az úszókkal, akik aláírták a Hosszú Katinkával közösen kidolgozott, az előző vezetésnek címzett hét pontot.

„Katinka felé egyébként tartozásunk van, ugyanis hónapokkal a riói olimpia után még mindig nincs feltüntetve a neve az olimpiai bajnokok márványtábláján. Ezt a lehető leghamarabb, ünnepi keretek között kell pótolnunk.”

A 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke Kemény Dénessel folytatta a sort: találkozót kezdeményezett a vízilabda-szövetség elnökével, hogy a két társszövetség között együttes elnökségi ülésre kerülhessen sor a közeljövőben.

„Vannak kérdések, amit meg kell vitatnunk. Kemény Dénes részéről több mint gesztus, hogy ötletemet kiváló kezdeményezésnek tekintette.”

Bienerth első intézkedéseihez tartozik az is, hogy az következő napokban teljes pénzügyi, gazdasági és jogi átvilágítás kezdődik a szövetség apparátusában.

„Operatív kérdéseket is kezelnünk kell. A kilenc nap múlva esedékes dubai edzőtábor ellehetetlenült, mert nincs megfelelő vízfelület, ezért új szakmai javaslat készült a pótlására. Akadt olyan közbeszerzési folyamat, amit azonnal le kellett állítanom. Mindemellett ott van a mindenki által ismert fővárosi edzéslehetőség problémája, amit meg kell oldanunk.”

Az új elnök végezetül a személyével kapcsolatban a sajtóban megjelent állításokat kívánta tisztázni. Például azt, hogy elmondása szerint soha nem dolgozott együtt korábban Gyárfás Tamással, a magyar-horvát labdarúgó Eb-pályázattal kapcsolatban sem.

„Én csupán a cardiffi eredményhirdetés után két hónappal kerültem a Magyar Labdarúgó-szövetség kötelékébe. Cardiffban valóban ott voltam, de csak az MLSZ meghívásából nézőként. A futballszövetségtől egyébként 2010-ben, sikereim csúcsán távoztam. Utolsó évemben olyan neves ellenfelekkel játszhatott a magyar válogatott barátságos mérkőzést, mint Oroszország, Hollandia, Németország és Anglia, illetve akkor adták át először a FIFA Puskás-díjat, aminek létrehozásában kétség kívül meghatározó szerepem volt. A szövetségtől azért távoztam, mert az új elnökség teljes munkaidőben, fizetésért kívánt alkalmazni, amit viszont más elfoglaltságaim miatt nem tudtam elvállalni.”

Bienerth Gusztáv tervei szerint a 2024-es olimpia végéig maradna a Magyar Úszószövetség elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik