Úszás: az Origo szerint per készül, Gyárfás Tamás reagált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 14:46
Az Origo értesülései szerint a Magyar Úszószövetség feljelentést készül tenni a Gyárfás Tamás elnöksége idején történt pénzügyi visszaélések miatt. A korábbi elnök reagált.

Az Origo úgy tudja, a szövetség június 14-i elnökségi üléséntöbben távol maradtak, miután kiszivárgott, „súlyos visszaélések történtek a Gyárfás-korszakban. Olyan ügyek, amelyeknek minden bizonnyal büntetőjogi következményei lesznek.”Az Origo úgy tudja, a szövetség június 14-i elnökségi üléséntöbben távol maradtak, miután kiszivárgott, „súlyos visszaélések történtek a Gyárfás-korszakban. Olyan ügyek, amelyeknek minden bizonnyal büntetőjogi következményei lesznek.”

„Ezen az elnökségi ülésen ugyanis az elnök tájékoztatta a részvevőket a Deloitte-jelentésről. Amelyek olyan elképesztő részletekkel szolgáltak, amiket az elnökség tagjai megdöbbenve fogadtak” – írja az Origo, amely szerint a szövetség feljelentést készül tenni hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt, a vizsgálatot pedig az ügyészség folytatja le.

Az úszószövetség folyamatban lévő ügyről nem adott tájékoztatást, de Gyárfás Tamás reagált az Origo cikkére:

„Nyilvánvaló, hogy dr. Bienerth Gusztáv közreműködése révén jelenhetett meg – bárminemű tényszerű alátámasztás nélkül – a súlyos rágalmazás.

Dr. Bienerth már a pályázata bejelentésekor közzétette, hogy Gyárfásnak nincs helye az úszósportban. Az általa fél éve kezdeményezett vizsgálat közepette többször közölte, ha bárminemű kérdés merülne fel, akkor azt mindenek előtt velem tisztázza.

Alig néhány hete dr. Bienerth a MÚSZ rendkívüli közgyűlésén a tagságnak még hosszan méltatott.

Tény, hogy ezt követően:

• az elnök valamennyi előterjesztését a MÚSZ tagsága 75 %-kal leszavazta;
• az elnök megtévesztette a Fővárosi Közgyűlést, amikor kijelentette, hogy azért a kapkodás, mert a FINA csak napokban hirdette meg a 2024. évi rövid pályás világbajnokság pályázatát – holott ez, mint a FINA által neki is megküldött dokumentumokból kiderült, már 2016. szeptember 20-án megtörtént, míg ő személyes értesítést kapott a pályázattal kapcsolatban 2017. január 13-án;
• folytonosan ellenséges hangulatot kelt közvetlenül a hazánkban zajló 17. FINA világbajnokság rajtja előtt a FINA vezetése ellen, és ezt, mint a szervező bizottság egyik tagja, magam is nehezményeztem;
• érthetetlennek tartom, hogy dr. Bienerth a FINA bizottságokba történő jelölésekkor nem tartotta a magyar érdekeket szem előtt.

Dr. Bienerth a kifogásokra nem érvekkel, hanem otromba ellentámadással válaszolt. Ez már csak azért is meglepő, mert szombaton még Rómában együtt voltunk a Vatikánban, ahol I. Ferenc pápa megáldotta a Sette Colli verseny résztvevőit. Itt dr. Bienerth még a lehető legbarátságosabb beszélgetett velem, semmit sem említve a hétfői alattomos támadásról, vagy a korábbi elnökségi ülésen esetlegesen elhangzottakról.

Tekintettel a július 14-én kezdődő világbajnokságra – mindezek ellenére –, annak befejezéséig a nyilvános vitát szeretném elkerülni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik