Úszás: Az átlagembernél gyengébb vitálkapacitással döntöttem világcsúcsot – Milák

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 14:46
null
Milák Kristóf fontos döntést hozott (Fotó: Tumbász Hédi)
Az olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf a TheVR elnevezésű Youtube-csatornának őszintén vallott az egészségügyi problémáiról: elmondta, felerősödött az asztmája azután, hogy tavaly ősszel elkapta a koronavírust, és előbbi betegség miatt megműtteti magát. Azt is elmesélte, hogy 2019-ben, amikor a kvangdzsui világbajnokságon megdöntötte Michael Phelps világrekordját 200 pillangón, az átlagembernél jóval gyengébb vitálkapacitással tette ezt.

„Hivatalosan egyszer kaptam el a koronavírust, tavaly október-november környékén – nyilatkozta Milák Kristóf. Akkor még nem estem át az oltásokon, és tényleg nagyon beteg voltam. Három hétig nem úsztam, és kellett másfél-két hónap ahhoz, hogy nullára érjek vissza, s ne legyek beteg. Januárban már jól éreztem magam. Kardiológiailag nem volt velem semmi probléma, ám ha a pulmonológiai részét nézzük, ott már akadt egy-két apróbb betegség, amelyek eddig is ott lappangtak bennem, viszont a koronavírus előhozta őket. Ilyen például az asztmám – kiskoromban is küzdöttem vele, de egy időben abbamaradt, most viszont ismét felerősödött.”

November 16-án közöltük a hírt, miszerint Milák újra elkapta a koronavírust.

„Most nem voltam beteg. A két koronavírustesztemből az egyik pozitív lett, emiatt – a biztonság kedvéért – tíz napig otthon maradtam. Úgy voltam vele, hiába érzem jól magam, így inkább nem érdemes sportolni, nehogy bármi szövődménye legyen” – mesélt a történtekről az olimpiai bajnok.

Azt is kifejtette, hogy fontos döntést hozott:

„Most gyógyszert szedek, amelyek csökkentik a tüneteimet. De ezt hosszú ideig nem lehet bírni, éveken át húztam-halasztottam, most azonban eljutottam arra a szintre, hogy kénytelen vagyok megműttetni, mert már annyira nem bírom.”

Miláknak tehát nem százszázalékos a tüdeje, és ez 2019-ben is így volt, amikor a kvangdzsui vb-n 200 pillangón világcsúccsal (1:50.73 perc) nyert aranyérmet.

„Amikor elmentem a klinikára, tátott szájjal megkérdezték tőlem, mégis hogyan tudtam eddig ilyen időket elérni úgy, hogy a százharminc százalékos vitálkapacitás helyett hatvan-hetven százalékkal úsztam. Előbbi adat az élsportolókra jellemző, utóbbi pedig az átlagember szintje alatt van, jóval. Szóval, van bennem még tartalék.”

A teljes beszélgetést az alábbi videón tekintheti meg:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik