KOVÁCS ERIKA
KOVÁCS ERIKA
2016.12.01 09:44 Frissítve: 2016.12.01 09:49

Úszás: Mindent meg kell oldani – Szabó Tünde

Szerdán sajtótájékoztatót tartott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, amelyen bejelentette, elfogadja Gyárfás Tamás döntését – a Magyar Úszószövetség szerdán leköszönő elnökével viszont még nem egyeztetett arról, a jövőben hogyan tudná továbbra is segíteni a vizes világbajnokság szervezőbizottságának munkáját.

Szabó Tünde kíváncsi arra, Gyárfás Tamás miért épp a vb előtt, az elutazás napjára időzítette lemondását (Fotó: Veres Viktor)

– Magánemberként, egykori úszóként mennyire viselték meg az elmúlt hetek történései?
– Magánemberként és államtitkárként is megviseltek. Én korábban is mindig az úszótársadalomban éltem, vezetőként is. Más sportágakra is igaz, hogy szeretek tudni a belügyeikről – magánemberként. Mert mint állam- és sportigazgatásban dolgozó vezető a szövetségek belügyeibe nem szólhatok bele. Az úszósportéba sem szóltunk bele. Kétségtelen, hogy a folyamatot gyorsítani kívántuk, az volt a cél, hogy a sportolók kéréseit minél hamarabb megoldjuk. Az úszók által megfogalmazott hét pontban ugyanis nemcsak az szerepelt, hogy Gyárfás Tamás mondjon le a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról, hanem konkrét szakmai kérések is voltak, és ezek jelenleg is fennállnak. Meg kell oldani mindent, mert a cél az, hogy tényleg mindenki azzal foglalkozzon, ami a dolga, s hogy ehhez minden feltétel adva legyen.

– Akkor azt szeretné, ha mondjuk egy év múlva ott tartanánk, hogy abból a hét pontból mindet szépen sorban kipipáltuk?
– Egy év múlva?! Minél hamarabb! Akkor lennék a legboldogabb, ha az a hét pont már holnapra megvalósulna.

– Azt mondta, az állam- és a sportigazgatás nem szól bele a szövetségek belügyeibe. Miért tartotta mégis fontosnak, hogy sajtótájékoztatót tartson az ügyben, és hivatalosan is bejelentse, hogy elfogadja Gyárfás Tamás döntését?
– Elsősorban azért, mert az elmúlt napokban az államtitkárságot rengetegszer kereste a sajtó, és éppen azokat a kérdéseket tették fel nekem, amelyekre ezen a sajtótájékoztatón válaszoltam. Másrészt pedig sportért felelős államtitkárként, de úgy is mondhatom, hogy amikor az egyik legsikeresebb sportágunkban ilyen döntés születik, így pedig változások következnek, a sport első számú felelőseként igenis úgy érzem, meg kell szólalnom.

– Egy hete, amikor háttérbeszélgetésre hívta az újságírókat, határozottan kijelentette: az úszósportban kialakult helyzet miatt úgy érzi, nincs veszélyben a júliusi vizes világbajnokság megrendezése. Most sem érzi így? Mi kell ahhoz, hogy ez a mostani „döccenő" ne is veszélyeztesse a rendezést?
– Ez egyáltalán nem döccenő. Nem az, hiszen a nemzetközi kapcsolatok továbbra is élnek, ne feledjük, Gyárfás Tamás a nemzetközi szövetségben továbbra is erős pozícióban maradt, a szervezés folyamatban van, az uszoda épül, az úszók készülnek, vagyis mindenki teszi a dolgát, így aztán továbbra sem látom a veszélyét, hogy bármi is negatívan befolyásolná a vizes világbajnokság sikeres megrendezését. Sőt, ez a döntés és az ebből következő kompromisszum csak még inkább segít abban, hogy a jövőben ne legyenek konfliktusok, abban is, hogy jobbak legyünk, még inkább haladjunk – előre.

– Hogy látja, nehéz dolga lesz az úszószövetség következő elnökének?
– Bárki lesz is az, nehéz dolga lesz. Ám ez egy fantasztikus lehetőség, csodálatos küldetés. Mi, vagyis a sportállamtitkárság, vagy ha úgy tetszik, a kormány, bárki is lesz az elnök, támogatni fogjuk.

– Bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy szeretnék, ha Gyárfás Tamás továbbra is segítené a vizes világbajnokság szervezőbizottságának munkáját, de még nem tudják, milyen formában tenné, tehetné. Mikorra dől el ez a kérdés?
– Hamarosan. A bejelentés óta még én sem beszéltem Gyárfás Tamással. Pedig nagyon kíváncsi vagyok arra, miért éppen most, egy világbajnokság előtt, az elutazás napjára időzítette a lemondását. Mindenképpen szeretnék leülni vele – és beszélni arról is, hogyan tudjuk támogatni a jövőben, vagy hogy a szervezőbizottság munkájában miként tudna segíteni.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.13 08:53:53

Úszás KOVÁCS ERIKA

A 26 éves úszó ismét munkába állt: az újrakezdésről és a céljairól is beszélt lapunknak.

2017.09.28 09:39:03

Úszás KOVÁCS ERIKA

„A pályafutásom teljes, nem tudok semmi újat megnyerni. Ettől független a hozzáállásom ugyanolyan.”

2017.09.24 23:20:34

Úszás BALLAI ATTILA

NS-VÉLEMÉNY. Az elnöki poszton most a szintézisnek kell következnie.

2017.09.20 23:46:49

Úszás KOVÁCS ERIKA

NS-VÉLEMÉNY. A legfontosabb, hogy az elmúlt évtizedekben a világ úszósportjában megszerzett helyünket (emberek, ez a kis ország rendre Amerikával, Oroszországgal, Kínával harcol!) tartani tudjuk, sőt még előrébb lépjünk.

2017.08.30 22:05:18

Úszás KOVÁCS ERIKA

Pénteken rendkívüli közgyűlést tart a MÚSZ, napvilágra került néhány elnökjelölt neve.