Rp. úszó-vb: „Sokkal jobban éreztem magam” – Hosszú

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 08:48
null
Hosszú Katinka a második napon két elsőségnek örülhetett (Fotó: <a href="http://www.fina.org/sites/default/files/styles/body_1382/public/20161207_gsca_wf12912_0.jpg?itok=MVlcP5C_" target="_blank">FINA/Giorgio Scala/Deepbluemedia</a>)
Hosszú Katinka 200 pillangón és 100 háton aratott győzelmével a rövid pályás úszó-világbajnokságok történetének legeredményesebb női versenyzője lett, és már három aranynál, illetve négy éremnél tart a windsori csúcseseményen. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú remek szereplésének, illetve Bernek Péter bronzérmének köszönhetően a magyar küldöttség a 2. helyen áll az éremtáblázaton. Nézzük, miként látta teljesítményét Hosszú Katinka!

„Nem minden úgy jött össze, ahogy szerettem volna, kedden kifejezetten 'off' napom volt, bár még így is sikerült két érmet szereznem. Az az igazság, hogy az olimpia után nehéz volt megfelelően felpörögni erre a világbajnokságra, ha mondhatok ilyet, még egy kicsit tart az olimpia utáni másnaposság, azaz nehéz koncentrálni egy-egy versenyszámra” – értékelt Hosszú Katinka a Magyar Úszószövetség honlapjának.

„Ma azért sokkal jobban éreztem magam, ez talán az úszásokon is látszott, igaz, kétszáz pillangón annyira nem örülök az időnek, de a verseny és az arany volt a lényeg. Száz háton tudtam, hogy nem fognak 56 alatti időt úszni, ezért nekem ez volt a célom. Mindig is erről álmodoztam, hogy ilyen simán tudok nyerni számokat, de most azért egy picit fura. A mai nap azt éreztem, hogy egész izgatott vagyok, és ez jó érzés.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik