Rp. úszó-vb: háromfajta érmet szereztünk, Hosszú 400 m vegyesen nyert

Vágólapra másolva!
2016.12.07. 02:15
A rövid pályás úszó-világbajnokság kedd éjszakai döntőiben Hosszú Katinka 400 m vegyesen nyert, 200 m gyorson ezüstérmes lett – zárásként 100 m háton az ötödik idővel jutott be a szerdai döntőbe –, míg Bernek Péter bronzot szerzett 400 m gyorson. Ezzel az első napi döntők után a magyar csapat mindhárom éremből szerzett már egyet-egyet.

Bővebben itt olvashat a történtekről!Bővebben itt olvashat a történtekről!

„Kétszáz gyorson jól kezdtem, csak túlagyaltam az utolsó ötvenemet – nyilatkozta az M4 Sportnak Hosszú Katinka. – Láttam, hogy jön fel rám Pellegrini, és én ilyenkor képes vagyok arra, hogy bepánikoljak. Most is elrontottam az utolsó két fordulót, amiből persze plusz hátrányt szedtem össze. De azért nagyon tudtam örülni az ezüstéremnek is, hiszen nem a fő számom a kétszáz gyors. Valószínű, hogy egy ilyen döntő után nehezebb volt a négyszáz vegyes fináléjában úsznom. Ami ugye önmagában sem egy könnyű versenyszám. Annak viszont örültem, hogy még így is magabiztosan nyertem, a 4.21-et jó időnek tartom.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik