Rp. úszó-vb: Hosszú a 4. helyen végzett a 400 gyors döntőjében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.10. 01:30
Hosszú Katinka a 4. helyen végzett a 400 méteres gyorsúszás döntőjében a windsori rövid pályás úszó-világbajnokságon.

Szombat hajnali összefoglalónkat ide kattintva olvashatja!Szombat hajnali összefoglalónkat ide kattintva olvashatja!

Ebben a számban is döntőben úszhatott Hosszú Katinka, aki a selejtező után a hatos pályát kapta. Ez a szám nem kifejezetten a magyar versenyző felségterülete, de a kvalitásai alapján bármi elképzelhető volt. Az első ötven méteren együtt haladt a mezőnnyel a negyedik helyen. Száz méternél Smith vezetett, de Hosszú a vezető hármas mögött hasította a vizet. 150 méternél Hosszú a harmadik helyre jött fel, és remekül úszott. Féltávnál már közel járt az országos csúcs részidejéhez. Közben Smith egyre növelte az előnyét, ő és Popova küzdött a világbajnoki címért, és az amerikai nyert. Hosszú a harmadik helyért volt versenyben, de végül a japán Igarasi megelőzte, és negyedik lett.

Női 400 m gyors döntő
1. Leah Smith (Egyesült Államok) 3:57.78
2. Veronika Popova (Oroszország) 3:58.90
3. Igarasi Csihiro (Japán) 3:59.41
4. Hosszú Katinka (Magyarország) 3:59.89

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik