Rp. úszó Eb: a döntőkre már 26 ezer jegy elkelt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.12. 15:07
Eddig mintegy 26 ezer belépő kelt el a szerdától vasárnapig tartó koppenhágai rövid pályás úszó Európa-bajnokság döntőire.

A verseny keddi sajtótájékoztatóján a jegyértékesítési adatot ismertető Pia Holmen, a Dán Úszószövetség és a szervezőbizottság igazgatója emlékeztetett, hogy ez lesz az első sportesemény a februárban átadott Royal Arenában.

„Az elvárások nagyon magasak, és bár idegtépő napok állnak mögöttünk, büszke vagyok, amikor a medence mellett sétálok, hiszen mindent megtettünk annak érdekében, hogy felejthetetlen legyen a verseny” – nyilatkozta.

A dán szövetség elnöke, Kjeld Egebo hangsúlyozta, a rendezvény nemcsak sporteseményként fontos az ország számára, hanem azért is, mert Dániában célkitűzés, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni.

„Hiszünk benne, hogy az Európa-bajnokság nagyszerű eszköz lesz ennek elérésében” – tette hozzá.

A 19. rövid pályás kontinensbajnokságon az európai szövetség (LEN) legfrissebb beszámolója szerint 47 nemzet 550 versenyzője áll rajthoz, utóbbi létszám ötven fővel több, mint két évvel ezelőtt, az izraeli Netanjában. A házigazda Dániát 38, Olaszországot 36, Magyarországot 32, Oroszországot pedig 31 úszó képviseli, összesen negyven versenyszámban hirdetnek győztest.

Paolo Barelli, a LEN elnöke kijelentette, a verseny „nagyszerű lezárása lesz ennek a csodálatos szezonnak”. Úgy vélekedett, az európai úszók egész évben kiemelkedően teljesítettek, a budapesti világbajnokságon az érmek felét megnyerték, és több döntősük volt, mint bármely más kontinensnek.

Az olasz sportvezető dicsérte a dán szövetség és a szervezőbizottság munkáját, illetve Koppenhága város segítségét.

„Dán barátaink a négy évvel ezelőtti, herningi rövid pályás Európa-bajnokság után ismét remek munkát végeztek. Visszatértünk az országba, és biztos vagyok benne, hogy újabb fantasztikus esemény vár ránk” – vélekedett.

Barelli a mezőny legnagyobb sztárjai közül Sarah Sjöströmöt, Adam Peatyt, Hosszú Katinkát és Gregorio Paltrinierit emelte ki.

A rövid pályán világ- és kétszeres Európa-bajnok olasz Paltrinieri elmondta, egy ideje már nagyon várja a rajtot, mert legutóbb augusztusban az Universiadén versenyzett. Megfogalmazása szerint a négy évvel ezelőtti, herningi kontinensviadal élete legrosszabb versenye volt, ezért is szeretne most sokkal jobban teljesíteni Dániában.

A délelőtti program mindennap 9.30-kor, a délutáni pedig 17 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik