Műúszás: ukrán sikerrel kezdődött a budapesti vk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 15:42
Címkék
Az ukrán Anasztaszja Szavcsuk és Jelizaveta Jakno nyerte az első aranyérmet a Duna Arénában zajló műúszó-világkupaversenyen.

A Magyar Úszószövetség tájékoztatása szerint a párosok technikai versenyében a második helyen a Linda Cerrutti, Constanza Ferro olasz duó végzett, míg a harmadik legjobb eredményt a szintén ukrán Alekszijiva-ikrek, Marina és Vladiszlava érték el. A világkupa szabályainak értelmében az eredményeknél egy nemzetnél csak a magasabban rangsorolt egység produkciója számít, így a vk-bronzérem egy másik ikerpárnak, az osztrák Alexandriknak jutott – ugyanakkor a szervezők a Budapest Open néven futó verseny keretében az alapviadalban harmadik Alekszijiváéknak is adtak érmet.

Szavcsuk és Jakno meggyőző fölénnyel nyerték meg a délelőtti számot, egyedüliként sikerült 90 pont fölé jutniuk, megelőzve az összetettet vezető rutinos olasz duót.

„Mindannyian izgatottak voltunk, hiszen az új koreográfiát most mutattuk be először – mondta az ukrán csapattal korábban Európa-bajnoki aranyat, tavaly a Városligetben világbajnoki ezüstérmet szerző Szavcsuk a verseny után. – Szerintem jól sikerült, de természetesen van még mit javítani a glasgow-i Európa-bajnokságig."

Délután 17 órától a szabad kombinációval folytatódik a világkupa, a számban már a magyarok is érdekeltek lesznek.

MŰÚSZÓ-VILÁGKUPA, BUDAPEST
PÁROS, TECHNIKAI

1. Anasztaszja Szavcsuk, Jelizaveta Jakno (ukrán) 90.3170 pont
2. Linda Cerrutti, Constanza Ferro (olasz) 88.0272
3. Anna-Maria Alexandri, Eirini Alexandri (osztrák) 85.2773

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik