Hosszútávúszás: drámai Mányoki helyzete az utolsó öt kilométeren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 14:40
null
Drámai Mányoki Attila (jobbra, felül) helyzete az utolsó öt kilométeren
A hosszútávúszó Mányoki Attila helyi idő szerint hajnali 3 óra 27 perckor elindult, hogy úszva teljesítse a Észak-Írország és Skócia közötti 35 kilométeres távot, s ezzel befejezze az Ocean's Seven sorozatot, amely a világ hét legnehezebb szorosának átúszását tartalmazza, és amelyet mostanáig mindössze 11-en teljesítettek.

 

Mányoki Attila szervezete néhány kilométerrel a skóciai cél előtt már nem képes üríteni a bevitt táplálékot, erős fájdalmai vannak és a hideg, valamint a lassító áramlat sem segíti célja elérésében.
Mányoki kitartására jellemző, hogy még az olyan erős fájdalmakat is szó nélkül tűri, amikor összetalálkozik egy oroszlánmedúzával.

A sok találkozásnak azonban, úgy tűnik, komoly ára van. A hosszútávúszó szervezete jelenleg képtelen üríteni a bevitt táplálékot és folyadékot, ami miatt olyan erős gyomorfájdalmai vannak, hogy szinte folyamatosan ordítva próbál megküzdeni vele.

Egyik közeli barátja beugrott mellé, hogy érezze a támogatását, a legénység félmeztelenre vetkőzött, hogy azzal is segítsen lélekben leküzdeni a rendkívüli hideget. Attila a kimerültség, a fájdalmak és az erős ellenáramlat miatt jelenleg félóránként körülbelül 400-500 métert tesz meg. Körülbelül 5 kilométer van hátra, egyelőre semmi jelét nem mutatja annak, hogy a kegyetlen körülmények és az erős fájdalmak miatt elbizonytalanodott volna a célba érést illetően.

Az Echo Televízió folyamatosan tudósít Mányoki Attila rekordkísérletéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik