Emberi robot – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2018.12.11. 23:57

Ott ültünk a Duna Arénában, a kollégák már befejezték az interjúkészítést, így körülöttünk nem volt senki és semmi. Beszélgettünk emberi kapcsolatokról, a lezárásukról, barátságról és szerelemről. Az életről.

Olyan volt ott, a medence partján ülve Hosszú Katinka, mint bárki más.

Esendő és bizonytalan, reménykedő, hittel teli. „Igen, azt hiszem, boldog vagyok” – a mondata egy mosoly kíséretében hangzott el. Persze rögtön követte több másik, amelyek a mélypontról, az érzelmi válságról, a kiút kereséséről adtak némi magyarázatot. A legnehezebb időszak felemlegetésekor nehezebben formálódtak a mondatok, mégsem a szomorúság jellemezte a beszélgetést. A szeme végig mosolygott, egyértelműnek tűnt, hogy tényleg boldog.

Magára talált.

Ahogyan „kéz a kézben járt” a magánéleti és a szakmai válsága, egymást segítette és erősítette az is, hogy napról napra egyre erősebb és nyugodtabb lett a lelke, és hogy Petrov Árpád személyében kiváló edzőt választott magának.

Kiegyenesedett minden.

Hogy dolgozni tud, ráadásul irgalmatlanul sokat, azt már évek óta tudjuk. Az elmúlt hónapok arra világítottak rá, hogy az ember ott, a vízben valóban ember – nem gép, ami még akkor is igaz, ha a medencében mutatott teljesítménye néha tényleg olyan, mintha egy robot produkálná.

Emberi robot.

Fura összetétel, tán nincs is ilyen, de Hosszú Katinka mégiscsak az. A versenyeken emberfeletti erőket is mozgósítani képes robotember.

Örülünk mi ennek, persze hogy örülünk: ne legyünk álságosak, erre van szükség ahhoz, hogy Hosszú Katinka újra sorban szállítsa a kiváló eredményeket – ám ahhoz, hogy igazán szeretni is tudjuk e sikereket és az embert, aki eléri őket, nos, ahhoz nem kell a robot üzemmód.

Hogy miként képes megtalálni az ember és a robot közötti egyensúlyt Katinka, nem tudni, de egyre inkább úgy tűnik, mégiscsak sikerül neki – nekünk pedig marad az öröm, az újabb és újabb sikerek kapcsán érzett boldogság és büszkeség.

Egy szerethető és boldog úszónő, aki ráadásul ismét a világ tetején ül.

Így mindenki jól jár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik