Az úszókapitánynak Barcelona a csodák városa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 10:58
null
Mondhatni, Hosszú Katinka teljesítménye volt az ékkő a magyar úszás barcelonai koronáján (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
Minden idők egyik legsikeresebb vizes-világbajnokságát zárta a magyar úszócsapat a katalán fővárosban vasárnap, ahol a versenyzők összesen öt érmet – három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot – szereztek, emellett hét országos csúcsot s egy Európa-rekordot is felállítottak, továbbá több értékes döntős helyezést is kiérdemeltek.

 

Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy számára Barcelona továbbra is a csodák városa.

„Az 1992-es itteni olimpia a maga öt magyar első helyével, vagy az első, 2003-as barcelonai úszó-világbajnokság, amikor egy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtunk, nagyszerű emlékeket ébresztenek bennem, annyira sikeresek voltak számunkra. És most itt az újabb kiemelkedő állomás” – mondta a szakvezető, aki külön is méltatta a három medáliaszerzőt.

„Előzetesen a 2011-es sanghaji vb eredményeinek, az ottani négyérmes mérlegünknek a túlszárnyalását vártam az idei világbajnokságtól, és hogy ez sikerült, az Hosszú Katinka, Gyurta Dani és Cseh Laci érdeme” – értékelt Kiss László, aki nem pusztán udvariasságból kezdte a Vasas úszónőjével a dicséretet.

„Katinka egészen kiemelkedőt nyújtott a két vegyesúszó-aranyával és a 200 pillangón nyert bronzával. Fanatikusan, keményen, odaadással dolgozott, s meglett fáradozásának a gyümölcse. Csodaszámba megy, ahogyan a legnehezebb edzéseket is elvégzi” – fogalmazott a kapitány.

A magyar úszósport első háromszoros női világbajnokához hasonlóan a szakember nagy elismeréssel beszélt Gyurta Dánielről is, aki az olimpiai arany mellett most Barcelonában ért el szintén egyedülálló sorozatot azzal, hogy a 200 méteres mellúszásban 2009 és 2011 után harmadszor is vb-győztes lett, ezúttal Európa-csúccsal.

„Dani valóságos edzői álom, aki önállóságával, magabiztosságával, hihetetlen sportolói intelligenciájával valódi mintakép. Mindig tudja, miként, hogyan kell versenyezni, fejben ott lenni, igazi nagy úszóegyéniség” – mondta az Újpesti TE versenyzőjéről.

A kapitány kiemelte Cseh László sportolói nagyságát is, aki barcelonai fő száma, a gyengébbre sikerült 200 m vegyes után is meg tudott újulni.

„Országos csúcsokkal nemcsak eljutott a 100 pillangó döntőjéig, de ott világbajnoki másodikként végzett, minden elismerésem az övé” – így a kapitány, aki különösen dicséretre méltónak nevezte azt a tényt, hogy a Kőbánya SC klasszis úszója 11 éve minden világversenyéről hoz érmet.

VIZES-VB 2013, BARCELONA. ÉREMTÁBLÁZAT
A E B ÖSSZ.
Egyesült Államok 15 10 9 34
Kína 14 8 4 26
Oroszország 9 6 4 19
Franciaország 4 1 4 9
MAGYARORSZÁG 4 1 2 7
Ausztrália 3 11 0 14
Németország 3 3 4 10
Brazília 3 2 5 10
Dél-Afrika 3 1 1 5
Spanyolország 1 6 5 12
Olaszország 1 3 1 5
Dánia 1 3 0 4
Japán 1 2 3 6
Görögország 1 1 0 2
Litvánia 1 1 0 2
Svédország 1 1 0 2
Hollandia 1 0 3 4
Tunézia 1 0 1 2
Kolumbia 1 0 0 1
Kanada 0 3 4 7
Lengyelország 0 2 1 3
Ukrajna 0 1 4 5
Nagy-Britannia 0 1 1 2
Belgium 0 1 0 1
Montenegró 0 1 0 1
Mexikó 0 0 4 4
Új-Zéland 0 0 3 3
Horvátország 0 0 1 1
Finnország 0 0 1 1
Malajzia 0 0 1 1
Trinidad és Tobago 0 0 1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik