Tokió 2020: Szilágyi Áron a legjobb nyolc között férfi kardban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 08:11
null
Szilágyi fantasztikus nyolctusos sorozatot is bemutatott iráni ellenfele ellen (Fotó: AFP)
Kétszeres olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron 15:7-re nyert a második asszójában a tokiói olimpia egyéni kardvívóversenyében, így már a legjobb nyolc között jár.

 

 

2018-ban a moszkvai Grand Prix-versenyen Modzstaba Abedini ünnepelhetett – a mai napig ez volt Szilágyi Áron és az iráni vívó utolsó összecsapása egymással.

A szurkolókban élő rossz emlékeket Szilágyi egy remek első etappal igyekezet feledtetni: bár az első tust még nem a magyar vívó adta, azt követően zsinórban nyolcszor talált, így pillanatok alatt tetemes előnyre tett szert a budapesti vb-n két évvel ezelőtt bronzérmet (hazája vívótörténetének első vb-érmét) szerző iráni ellen (8:1).

A szünet után már valamivel nehezebben jöttek a pontok (legyünk őszinték, az első etapban látottaknál csak nehezebben jöhettek a pontok), de a világranglista 4. helyén álló Szilágyi így is nagy fölénnyel, 15:7-es sikerrel vette az akadályt és bejutott a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntőben újabb iráni, a Szatmári Andrást búcsúztató Ali Pakdaman vár a kétszeres olimpiai bajnokra.

Az asszó 8.55-kor kezdődik a programterv szerint.

TOKIÓ 2020
VÍVÓVERSENYEK
KARDVÍVÁS, FÉRFI EGYÉNI
A legjobb 16 között
Szilágyi Áron–
Modzstaba Abedini 15:7

A legjobb 32 között

Decsi Tamás–Max Hartung (német) 8:15
Szatmári András–Ali Pakdaman (iráni) 12:15
Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15:7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik