Tokió 2020: A feleségemnek mindig igaza van – Szilágyi Áron

– Valaki azt mondta a győzelme utáni percekben, hogy hős született Tokióban, de Boczkó Gábor, a Magyar Vívószövetség sportigazgatója, korábbi olimpiai ezüstérmes párbajtőröző kijavította ezt, szerinte nem hős, hanem legenda született.
– Még szoknom kell ezeket a jelzőket, nem is szeretném egyelőre, ha ezek zúdulnának rám. Most még csak annyit érzek, hogy aranyérmes vagyok, kezdem azt is felfogni, hogy olimpiai bajnok vagyok, azt pedig, hogy ráadásul háromszoros, a jövőben valahogy feldolgozom. Még nem hiszem el, sőt, kimondani sem merem, mit értem el Tokióban.

– Úgy nyerte meg a harmadik olimpiai aranyát, mint amilyennek természetesnek vesszük, hogy reggel felkel a nap – Szilágyi Áron felmegy a pástra, és győz.
– Legalábbis az olimpiákon, mert azért más világversenyek kapcsán nem ez a jellemző.

– A nap elején érezte, hogy megvan ez az érzés?
– Nem foglalkoztam semmivel, ami belső érzés. Persze, reggel izgultam, volt bennem versenydrukk, hiszen ez egy olimpia, ám ahogy megérkeztem a terembe, és megittam a kávémat, tudtam, onnantól csak az ellenfelekre kell koncentrálnom.

– De ugye tudja, hogy kicsit elrontotta ezt a harmadik döntőjét?
– Igen, már figyelmeztettek rá: nem 15–8-ra nyertem, mint Londonban és Rióban, hanem 15–7-re. Istenem, így alakult, ez legyen a legnagyobb bajom.

– A nap folyamán végig nyugodtnak tűnt, egyetlen egyszer látszott önön a bizonytalanság, mégpedig az eredményhirdetés végén, amikor nem tudta, merre kell lemenni a pódiumról.
– Én tudtam, mert elmondták előre, hogy merre kell mennünk, azt nem tudtam, hogy nem szólnak majd, mikor indulhatunk. Szeretem az ilyen jeleneteket, mert elveszik az ember figyelmét – a protokollhoz tartozó kötelezettségeink, mint például az interjúk, vagy éppen a doppingellenőrzés segítenek abban, hogy az ember meg tudjon nyugodni, mert egyszerűen nem lehet euforikus állapotban létezni néhány percnél tovább.

– Most már elárulhatja: mikor érezte legbelül, hogy ez megvan, hogy senki más nem nyerhet Tokióban, csak Szilágyi Áron?
– A döntő asszó utolsó néhány tusában.

– Viccel?
– Nem. Az elődöntőmet kínkeservesen nyertem meg, csak a legvégén tudtam két jó találattal meglepni az ellenfelemet. Az nehéz győzelem volt, nagyot küzdöttem érte. A finálénak úgy mentem neki, hogy szerettem volna dominálni, uralni az asszót, és azt éreztem az ellenfelemen, hogy meg is törtem. Bár hét-egy után Samele még visszakapaszkodott, szerencsére sikerült visszanavigálnom magam a korábbi állapotomba.

– Abba az állapotába, amelyik önt jellemzi az olimpiákon. Az öt karika sokakat fejbe kólint, önt viszont feldobja.
– A masszőröm, Bodnár József szokta mondogatni, hogy az olimpia a legkönnyebb verseny, azért nyerem meg: itt csak öt asszót kell nyerni, vagyunk összesen harminchatan, míg egy világbajnokságon százharmincan indulnak, egy világkupa-viadalon meg kétszázan, úgyhogy igaza van Józsinak.

– Megint viccel.
– Egy olimpián nincs papírforma, egyszerűen nem létezik. Láttam én már remegő lábú ranglistavezetőt kikapni egy utolsó helyre rangsorolt bolgártól, és láttam világbajnokokat, akik mintha azt sem tudták volna, hogy milyen eseményre jöttek. Ez ilyen, ez egy olimpia.

– Vitatkoznék azért a megállapításával a papírformát illetően…
– Ide más kvalitások kellenek, úgy látszik, én rendelkezem ezekkel.

– És a felesége nagyon jól ismeri önt. Máskülönben honnan tudta volna, honnan érezhette volna, hogy meglesz a harmadik olimpiai arany?
– Betti valóban megmondta, hogy nyerek Tokióban, de azt is hozzátette, hogy azért, mert neki mindig igaza van. Most már ezt nem mossa le magáról! A döntő után beszéltünk telefonon, mondtam is neki, hogy igaza lett, hogy mindig igaza van.

– A felesége jóslata az elmúlt öt évéről készült dokumentumfilmben hangzik el, az alkotás az Egy mindenkiért címet viseli, a győzelme kapcsán viszont a mindenki egyért fordulatot használhatjuk leginkább, és itt említhetnénk a mestere mellett a masszőrjét, az erőnléti edzőjét, a sportpszichológusát, és még sorolhatnánk.
– Hosszú évek óta dolgozom együtt ezzel a csapattal, nagyon büszke vagyok rájuk, és hálás nekik, hogy végigkísértek ezen az úton, az nyilvánvaló, hogy nélkülük nem állhattam volna ott újra a dobogó felső fokán, és nem adnám sorban az interjúkat.

– A sikerhez nemcsak ez a csapat kellett, hanem valaki más is. Ugye tudja, kire gondolok?
– Persze: Gerevich Györgyre.

– A nagy világversenyek előtt mindig kimegy hozzá a temetőbe, Tokió előtt is járt nála?
– Igen, jártam, és megyek is, ha hazaértem. Gerevich Gyuri bácsira sokszor gondoltam a felkészülés során és itt, Tokióban is. Ebben a sikerben is benne van, ahogy a másik két olimpiai bajnoki címemben. Ő tanított meg az alapokra, nélküle nem tudom, milyen lenne a fejvágásom, a kvartom, vagy akár a kitörésem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ő volt az első mesterem.

Szilágyi Áron győzelméről ide kattintva videót tekinthet meg!

TOKIÓ 2020
SZILÁGYI ÁRON MÉRKŐZÉSEI
A döntőben
Szilágyi Áron–Luigi Samele (olasz) 15:7
Az elődöntőben
Szilágyi Áron–Szandro Bazadze (grúz) 15:13
A negyeddöntőben
Szilágyi Áron–Ali Pakdaman (iráni) 15:6
A legjobb 16 között
Szilágyi Áron–Modzstaba Abedini (iráni) 15:7
A legjobb 32 között
Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15:7

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi