Tokió 2020: az élmezőnyben öttusázónőink a körvívás után

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 09:03
null
Gulyás Michelle (balra) és Kovács Sarolta egyaránt 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárta a körvívást (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)
A vívás rangsoroló szakaszával megkezdődtek a női öttusázók küzdelmei a tokiói olimpián. A mezőnyben két magyar, Gulyás Michelle és Kovács Sarolta is ott van, ők egyaránt 20 győzelemmel és 15 vereséggel zártak.

A magyar lányok ezzel a mérleggel holtversenyben a hatodik helyen végeztek a 36 tagú mezőnyben és teljesítményükért 220 pontot kaptak. A verseny holnap folytatódik az úszással (7.54, 8.00), a bónusz vívással (8.45), a lovaglással (10.15) és a kombinált számmal (12.30).

 

„Alapvetően ez nem volt rossz vívás egyik lánytól sem. Gulyás Michelle arcán az elején látszott a bizonytalanság, az izgalom, de ennek ellenére jöttek a tusok és ez a félénkség átcsapott tűzbe, elkezdett kimondottan jól vívni. Már plusz ötös eredménnyel ment, ami után érdekes szituáció alakult ki, folyamatosan egált vívott, vagyis az egyik asszóját nyerte, a másikat elvesztette az adott körben. Igazából nagyon küzdelmes volt számára ez a szám, rendesen megdolgozott ezért az eredményért, ami az ő szempontjából azt jelenti versenyben van a dobogóért. Kovács Saci rosszul kezdett, bizonytalan volt, nem találta önmagát, de sikerült kirántani magát ebből a helyzetből, igaz, az ő vívása jobban hullámzott, mint Michellé, Saci két asszót nyert, majd kettőt veszített, ezzel a sormintával menetelt el a húsz győzelemig. Az ő esetében ez a szám azt jelenti, extrát kell nyújtania a futópályán ahhoz, hogy pontszerző helyen zárhasson, de ez egy olimpia, ahol bármi megtörténhet, pénteken meglátjuk, ki, hogyan bírja a téthelyzetet, a nyomást, a meleget, s kinek lesz szerencséje a lovaspályán" – mondta Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya.

„Van bennem hiányérzet, mert kevés kellett volna a nagyon jó víváshoz, amellyel most az esélyesek között lehetnék. A húsz tus és a helyezésem sem mondható rossznak, sajnos volt egy-két mellészúrásom, de nem akarok ezen bánkódni. Az edzőmmel most átbeszéljük ezt a számot, lezárjuk és elrakom valahova magamban, mert holnap folytatódik a verseny” – nyilatkozta lapunknak Kovács Sarolta.

"Öttusában meghatározó vívás, mindenképpen pluszban szerettem volna vívni, és ez sikerült is, ami nagyon jó, és ahogy láttam, a mezőny szétszóródott. A folytatásra szeretnék mentálisan fókuszban maradni. Úgy érzem, jó formában vagyok, és most jönnek azok a számok, amelyekben igazán jó vagyok" – vélekedett Gulyás Michelle.

Még a nap folyamán, 9.30-tól megrendezik a férfiak körvívását is, amelyben Kasza Róbert és Marosi Ádám képviseli színeinket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik