Tokió 2020: 17 gólos amerikai pólósiker a magyar csoportban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.27. 09:40
null
17 gólos amerikai sikerrel indult a férfiak pólótornájának második játéknapja (Fotó: Getty Images)
Spanyolország Szerbia után Montenegrót is legyőzte az olimpiai férfi vízilabdatorna B-csoportjában, ezzel két kört követően hibátlan teljesítménnyel a hatos élén áll. Szerbia a kazahok elleni 19–5-ös győzelemmel kozmetikázott az első fordulós vereség után. A magyarok A jelű csoportjában az Egyesült Államok könnyed sikerrel kezdte a versenynapot: 20–3-ra múlta felül a dél-afrikai együttest, a görögök pedig négygólos előnyről ikszeltek az olaszokkal.

 

A spanyol és az amerikai csapat is két győzelemmel áll két lejátszott mérkőzés után a saját csoportjában.

A görög–olasz találkozó rendkívül izgalmasan alakult, az első két negyed után 2–2-re álltak a felek, majd a görögök rákapcsoltak, zsinórban négy dobott góllal, egyetlen kapott találat nélkül hozták le a harmadik felvonást – s ezzel úgy tűnt, el is döntik a találkozót a támadásban sokat hibázó, nagyon visszaeső olaszokkal szemben.

Ám a negyedik negyed elején egy ötméteressel megtört a jég, az olasz cserejátékosok úgy tomboltak a gólnál, mintha legalább is egyenlítést ért volna. Lehet, ők már előre tudták... Ezúttal a görögöknek nem jött be semmi, a fór pedig elkezdett olvadni, 6–5-nél még volt egy meccslabdája Görögországnak, de ezt sem sikerült gólra váltani (a hajrában több mint 10 percen át voltak gólképtelenek a hellének), a Pro Reccóban játszó balkezes szélső, Gonzalo Echenique pedig másfél perccel a vége előtt valóban bevágta Olaszország egyenlítő – s mint kiderült –, pontot is érő gólját.

A horvát válogatott nagy meglepetésre 11–8-ra kikapott Ausztráliától. Az első negyedben még 3–3-as döntetlenre állt a két csapat, azonban a nagyszünetre már kétgólos ausztrál előnynél vonulhattak a csapatok. A harmadik játékrészben aztán igaz egy gólt ledolgozott a hátrányából a horvát nemzeti csapat, de az utolsó negyedben ismét két találattal többet lőtt ellenfelénél Ausztrália, amely így 11–8-ra nyert.

VÍZILABDA, FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Dél-Afrika–Egyesült Államok 3–20
(0–3, 1–9, 1–3, 1–5)
Olaszország–Görögország 6–6 (1–1, 1–1, 0–4, 4–0)
JapánMagyarország 11–16 (3–4, 5–4, 2–5, 1–3)

B-CSOPORT
Montenegró–Spanyolország 6–8
(2–3, 1–2, 2–2, 1–1)
Kazahsztán–Szerbia 5–19
(2–4, 1–3, 2–6, 0–6)
Ausztrália–Horvátország 11–8 (3–3, 2–0, 2–3, 4–2)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 2 2 35–16 +19 4
2. Olaszország 2 1 1 27–8 +19 3
3. Görögország 2 1 1 16–15 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 25–21 +4 2
5. Japán 2 2 24–31 –7 0
6. Dél-Afrika 2 2 5–41 –36 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 2 2 21–18 +3 4
2. Szerbia 2 1 1 31–18 +13 2
2. Horvátország 2 1 1 31–18 +13 2
4. Montenegró 2 1 1 21–18 +3 2
5. Ausztrália 2 1 1 21–23 –2 2
6. Kazahsztán 2 2 12–42 –30 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik