A cél: megszerezni a magyar úszósport 30. olimpiai aranyérmét!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.07.24. 09:52
null
Kapás Boglárka nagyszerű összhangban dolgozik együtt edzőjével, Virth Balázzsal, az évek óta tartó közös munka legfrissebb eredménye a tokiói olimpián érem lehet – talán ebben az esetben azt sem bánják majd nagyon, hogy nézők nélkül rendezik meg az eseményt<br />(Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
A magyar csapat már az úszóversenyek első napján harcba küldi néhány tagját – szombaton magyar (arany)éremesélyekkel kezdődnek el a küzdelmek.

 

Vajon meglesz a harmincadik?

Bár a kérdés, hogy meglesz-e a magyar úszósport harmincadik ötkarikás aranyérme, nyilvánvalóan nem foglalkoztatja tokiói úszókülönítményünket – a versenyzőknek és a szakembereknek sem az jár a fejében, hogy az eddigi 28 elsőséget vajon hány követi Japánban, mégis: ebben a felvetésben is szimbolikus pillanatot rögzíthettünk pénteken délelőtt a Tokiói Vízi­központban.

A versenymedence egyik középső pályáján épp a falat érintette meg Kós Hubert, miközben fölötte, a rajtkövön Kenderesi Tamás igazgatta a szemüvegét.

Múlt, jelen és jövő keveredett ebben a képben, hiszen Kenderesi a riói olimpián bronzérmet szerzett kétszáz pillangón, Kóst a magyar úszósport nagy tehetségeként tartják számon, s mindketten rajtkőre lépnek a tokiói játékokon.

És létezik olyan forgatókönyv, hogy mindketten részesei lehetnek egy-egy eredményhirdetésnek a következő napokban.

Az olimpiai öt karikát magára tetováltató Kenderesi Tamás is elszántan készül a rá váró feladatokra
(Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Az olimpiai öt karikát magára tetováltató Kenderesi Tamás is elszántan készül a rá váró feladatokra (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

TRADÍCIÓK ÉS LEHETŐSÉGEK

Magyarország szereti az olimpiát, az olimpia is szereti Magyarországot.

Miért ne, hiszen kis országunk rendre az éremtáblázat első felében, sőt, tulajdonképpen az élmezőnyben végez, a világ meg csak ámul, mire is vagyunk képesek.

Újra meg újra.

Vajon miért, mitől a kiemelkedő eredményesség az ötkarikás játékokon?

„Az olimpiai aranyérmeink majdnem fele olyan sportágakban született, amelyik a vízhez köthető    – világított rá az összefüggésre a Testnevelési Egyetem úszás tanszékének első professzora, aki történetesen a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya,  Sós Csaba  . – A világon nálunk van a legtöbb édesvíz, csak nem tudjuk, nem döbbenünk rá, mert ide születtünk. Ennyi uszoda, ennyi forrásvíz, folyó, ennyi úszáslehetőség szinte sehol máshol nincs a világon. Persze Amerikában például igen, de egyfelől az mekkora ország hozzánk képest, másfelől ott is van a legjobbak között az olimpiákon. Ezért alakult ki Magyarországon a tradíció, hiszen már Hajós Alfréd is a miénk volt, de mondhatnám Komjádi Bélát vagy éppen Rajki Bélát, s ha ehhez társítom a meglévő lehetőségeinket, talán választ is kapunk a kérdésre. Mert ha az olimpiai aranyak számából levesszük a vízből származó, a vízhez valamiképpen köthető aranyakat, vagy csak átlagosnak vesszük, ott vagyunk, ahol mások. Persze mondhatnám, hogy mi szorgalmasabbak, okosabbak vagyunk a többieknél, de nem így van. Jobbak a lehetőségeink.”

Azért a szorgalom, az alázat megvan a mieinkben: péntek délelőtt ilyesféle képet is láttunk a tokiói uszodában.

Aki még sohasem próbálta, talán nem is tudja felmérni, mennyire kemény gyakorlat pólóban úszni – Verrasztó Dávid ezt is megteszi a siker érdekében (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Aki még sohasem próbálta, talán nem is tudja felmérni, mennyire kemény gyakorlat pólóban úszni – Verrasztó Dávid ezt is megteszi a siker érdekében (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

Mert mit mondjunk arról a sportolóról, aki nem elégszik meg az úszónadrággal, felvesz egy pólót, úgy ugrik a medencébe. Igen, pólóban, és igen, úgy úszik faltól falig – azért teszi, hogy még jobb legyen. Hogy mit is jelent így tempózni, bárki kipróbálhatja bármelyik medencében, folyóban, tóban, uszodában.

Verrasztó Dávid ezt a Tokiói Víziközpontban tette pénteken, a világbajnoki ezüstérmesnek már az első napon jelenése van, hiszen az ötkarikás programban mindig ekkor rendezik a négyszáz vegyest – a férfit és a nőit egyaránt.

És ha igazán sikerülne elkapni a rajtot, tulajdonképpen rögvest hátra is dőlhetnénk, hiszen az két érmet jelentene.

Az egyikre pályázik Verrasztó Dávid. Kevés embernek vannak riasztóbb olimpiai emlékei, hiszen sem Londonban, sem Rióban nem sikerült a döntőbe jutnia, miközben más világversenyeken jobbára mindig odaért a dobogóra.

Most arra készül, hogy véget vet a rossz sorozatnak – mindent bevet a tökéletes felkészülés érdekében, azt is, hogy pólóban teper végig a medencén. Többször is.

Milák Kristóf a tervek szerint szakáll nélkül ugrik medencébe a versenyeken, ám ennél sokkal fontosabb, hogy hányadik helyen ér célba: reméljük, 200 pillangón megszorítani sem tudják a tokiói uszodában (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Milák Kristóf a tervek szerint szakáll nélkül ugrik medencébe a versenyeken, ám ennél sokkal fontosabb, hogy hányadik helyen ér célba: reméljük, 200 pillangón megszorítani sem tudják a tokiói uszodában (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

A TEHETSÉG UTAT TÖR MAGÁNAK

Egyébként több sportportál, olimpiai érmek tippelésére vállalkozó oldal az úszóversenyek éremtáblájának dobogójára várja Magyarországot.

Értjük Sós professzor magyarázatát a lehetőségekről és tradíciókról, ám azért mégiscsak kérdés: hogyan lehet Magyarország ennyire sikeres az úszásban?

„Fontos, hogy felismerjük a tehetséget, ám ez nem olyan nagy kunszt, a tehetségeket bárhol észreveszik. Én is észreveszem, ha valaki prímán énekel, így Milák Kristófot is kiszúrta volna bárki a medencében. Ha behívtuk volna az uszoda büfés nénijét, hogy bökjön rá, melyik úszóval érdemes foglalkozni komolyabban, rámutatott volna Kristófra. Ez nem olyan bonyolult, a kérdés, ha idáig eljutunk, mit csinálunk utána?   Mert az igazi feladat az, hogy nemcsak az úszót, hanem az edzőt is menedzselni kell. Nálunk nem túl sok jó, és nagyon kevés nagyon jó edző van – de őket meg kellett találni, és képezni. Ezt meg akkor tudod megtenni, ha le vannak írva az alapvetések, az évtizedek során kialakult bevált rendszerbe illeszted be az adott edzőt.”

Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
Sós Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)

A tradíció létezik, él, az írásmű is kész, hiszen Rajki Béla, Sárosi Imre vagy éppen Székely Éva is rögzítette gondolatait, tapasztalatait, módszereit – tőlük, mellettük tanultak sokan, aztán az új edzőktől a még újabbak.

„Köztük kell lenni, beszélgetni kell velük, lesni, figyelni kell, így azért összeszedegeti az ember a tudást –      folytatta a szövetségi kapitány. – Tanulni mindenkitől lehet. A hazai edzők csak természetes mértékben irigyek egymásra, és zömében nem egymást irigylik, hanem egymástól irigylik.”

A sokszor és sokat hangoztatott, úgynevezett „feladásos” rendszer, ami azt jelenti, hogy előbb megtanul a gyerek úszni, aztán ahogy nő és egyre jobb és jobb lesz, különböző csoportokba kerül – ahol mindig ugyanaz a vezető, így aztán szakosodnak az edzők, mert van, aki kizárólag a legkisebbekkel foglalkozik, van, aki a juniorokkal, s van, aki csak a felnőttekkel, nem magyar találmány, hiszen a legtöbb helyen ez működik. És van, hogy nálunk sem működik.

„Egy Széchy Tamás sohasem adott volna fel senkit, különben nem lett volna Széchy Tamás    – jegyezte meg Sós Csaba, akinek versenyzőkorában az úszópápának is nevezett Széchy volt az edzője. – Egy biztos: a tehetség megnyilvánul, és utat tör magának. És ez egyaránt igaz az úszóra és az edzőre is.”

Utóbbira egyébként újból hozhatunk példát – és ennek kapcsán is elkaphattunk egy pillanatot a Tokiói Víziközpontban, akkor, amikor Virth Balázs Kapás Boglárkát igazította el az edzés előtt, s követte tanítványa minden mozdulatát a gyakorlás során végig.

Emlékezzünk, Virth Balázst Gyurta Dániel (egyik) edzőjeként ismertük meg, Széles Sándortól tanulta meg a szakmát, aki meg Széchy Tamást vallotta mentorának, s amikor Széles mester egészsége egyre rosszabbra fordult, Virth Balázs előrébb lépett.

A nagy mosolyból ítélve Jakabos Zsuzsanna remek hangulatban készül az első versenyére (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
A nagy mosolyból ítélve Jakabos Zsuzsanna remek hangulatban készül az első versenyére (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

EGY ARANYAT MINDENKI BIZTOSRA VESZ

„A Széles csapatban pallérozódott Balázs, aztán egyre nagyobb szerepet kapott, amikor Sanyi betegsége elhatalmasodott. Később megpróbálta önállóan, fiú helyett lány tanítványa lett, mell helyett pillangó lett a fő szám, és így is világbajnok lett az úszója. Az edzői tehetség is látható”   – említett példát a kapitány, párhuzamosan azzal, hogy éppen Virth Balázs mutatta meg a parton Kapás Boglárkának, mit is csináljon a vízben. Hogy kettejük között hatalmas az összhang, tudjuk, látjuk évek óta.

„Kell egyfajta kompatibilitás edző és tanítványa között, az a legjobb, de van olyan, amikor ez egyáltalán nincs meg, és mégis nagyon eredményes a páros”   – jegyezte meg Sós Csaba, aki persze nem tudott kibújni a bőréből, csillogó szemmel mesélte, milyen jó a hangulat a csapatban, mennyire jól sikerült az akklimatizáció, s hogy mindenki harcra kész.

Milák Kristóf is, aki a szakemberek, a fogadóirodák, a szurkolók és a Nemzeti Sport szerint is aranyérmet szerez kétszáz pillangón a tokiói olimpián.

De vajon az a huszonkilencedik, netán a harmincadik arany lesz-e – egyáltalán: meglesz-e az úszósport harmincadik ötkarikás elsősége Tokióban?

Selmeci Attila (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Selmeci Attila (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Milák Kristóf felszabadultan várja a rajtot
– Olybá tűnik, Milák Kristóf tele van energiával.
– Én is úgy látom – válaszolta Selmeci Attila, Milák Kristóf edzője. – Pénteken már csak egy versenybemelegítést úszott a helyszínen, hiszen vasárnap már jelenése van az uszodában a 4x100-as gyorsváltó tagjaként.
– Minden rendben van a világbajnokkal?
– Kiválóan sikerült a korijamai edzőtábor, csak jókat mondhatok az ott töltött napokról, és tulajdonképpen az egész felkészülésünkről. Mindent megcsináltunk, amit elterveztünk, Kristóf is jól teljesített. Akadtak hullámvölgyek, ez természetes, de a Korijamában végzett utolsó tesztek, az utolsó visszajelzések azt mutatták, hogy kiváló állapotban várja a rajtot.
– Éles helyzetben is a szakállas Milák ugrik majd a medencébe?
– Aligha. Kristóf megszabadul a szakállától – az úszók között ez sokaknál egyfajta rituálé, a borotválkozással hangolódnak a legfontosabb versenyükre. Ő is így tesz majd. Minden lehetőséget megragad arra, hogy még jobban spannolja magát, ám ez nem jelenti azt, hogy feszült, esetleg görcsös lenne. Sőt! Kifejezetten felszabadultan várja a rajtot.
Virth Balázs (Fotó: Tumbász Hédi)
Virth Balázs (Fotó: Tumbász Hédi)
Kapásék nem foglalkoznak az esélyesség terhével
– Hogy tetszik tanítványának, Kapás Boglárkának az uszoda?
– Nagyon tetszik, kicsit sajnálja, hogy üres lelátók előtt kell versenyeznie, ám nézők nélkül is olimpiai lesz a hangulat – válaszolta Virth Balázs, Kapás Boglárka edzője. – Már most is az – az uszodában és a faluban egyaránt.
– Beszélgetnek az esélyekről?
– Nem, itt már felesleges. Ahogyan két éve a kvangdzsui világbajnokságon, ezúttal is lépésről lépésre szeretnénk haladni. Azzal pedig, hogy Bogi az esélyesek közé tartozik, nem foglalkozunk. Azt mondtam neki, bármi történik, már senki sem veheti el tőle, hogy az olimpia előtti hetekben az esélyesek közé sorolták, s ezt próbálja meg élvezni, hiszen kevés ilyen nagyszerű dolog van az ember életében.
– Izgul?
– Bogi vagy én? Minden edző izgul, szerintem ez természetes, Bogi pedig élvezi az olimpia hangulatát. Nem félelmet érzek rajta, hanem pozitív várakozást, ráadásul fizikailag és mentálisan is kiváló állapotban van. Meglátjuk, mi sül ki belőle.
Verrasztó Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)
Verrasztó Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)

AZ ÚSZÁS OLIMPIAI PROGRAMJA
Július 24.
Előfutamok.
Férfi 400 m vegyes (Bernek Péter, Verrasztó Dávid), női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma), férfi 400 m gyors (Zombori Gábor), női 400 m vegyes (Hosszú Katinka, Mihályvári-Farkas Viktória), férfi 100 m mell, női 4x100 m gyorsváltó, 12.00
Július 25.
Döntők, középdöntők.
 Férfi 400 m vegyes,      női 100 m pillangó;      férfi 400 m gyors, női 400 m vegyes,      férfi 100 m mell, női 4x100 m gyorsváltó  , 3.30
Előfutamok. Női 100 m hát (Burián Katalin), férfi 200 m gyors (Kozma Dominik, Németh Nándor), női 100 m mell, férfi 100 m hát (Bohus Richárd, Telegdy Ádám), női 400 m gyors, (Késely Ajna) férfi 4x100 m gyorsváltó (Magyarország), 12.00
Július 26.
Középdöntők, döntők.
Női 100 m pillangó,    férfi 200 m gyors, női 100 m mell, férfi 100 m mell, női 400 m gyors,   férfi 100 m hát, női 100 m hát,  férfi 4x100 m gyorsváltó , 3.30
Előfutamok. Női 200 m gyors, férfi 200 m pillangó (Kenderesi Tamás, Milák Kristóf), női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma), női 1500 m gyors (Késely Ajna, Mihályvári-Farkas Viktória), 12.00
Július 27.
Középdöntők, döntők.
Női 200 m gyors, férfi 200 m gyors, női 100 m hát, férfi 100 m hát, női 100 m mell, férfi 200 m pillangó, női 200 m vegyes, 3.30
Előfutamok. Férfi 100 m gyors (Németh Nándor, Szabó Szebasztián), női 200 m pillangó, (Hosszú Katinka, Kapás Boglárka), férfi 200 m mell, férfi 4x200 m gyorsváltó (Magyarország), férfi 800 m gyors (Kalmár Ákos), 12.00
Július 28.
Középdöntők, döntők.
Férfi 100 m gyors,  női 200 m gyors, férfi 200 m pillangó,      női 200 m pillangó, férfi 200 m mell, női 200 m vegyes, női 1500 m gyors, férfi 4x200 m gyorsváltó  , 3.30
Előfutamok. Női 100 m gyors, férfi 200 m hát (Telegdy Ádám), női 200 m mell (Békési Eszter), férfi 200 m vegyes (Cseh László, Kós Hubert), női 4x200 m gyorsváltó (Magyarország), 12.00
Július 29.
Középdöntők, döntők.
  Férfi 800 m gyors, férfi 200 m mell, női 100 m gyors, férfi 200 m hát,      női 200 m pillangó, férfi 100 m gyors, női 200 m mell, férfi 200 m vegyes, női 4x200 m gyorsváltó , 3.30
Előfutamok. Női 800 m gyors (Késely Ajna), férfi 100 m pillangó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián), női 200 m hát (Burián Katalin, Hosszú Katinka), vegyes csapatok 4x100 m vegyes váltó (Magyarország), 12.00
Július 30.
Középdöntők, döntők. Férfi 100 m pillangó, női 200 m mell, férfi 200 m hát, női 100 m gyors, férfi 200 m vegyes,  női 200 m hát, 3.30
Előfutamok. Férfi 50 m gyors (Lobanovszkij Maxim), női 50 m gyors, férfi 1500 m gyors (Gyurta Gergely, Kalmár Ákos), női 4x100 m vegyes váltó, férfi 4x100 m vegyes váltó (Magyarország), 12.00
Július 31.
Középdöntők, döntők.    Férfi 100 m pillangó, női 200 m hát, női 800 m gyors, férfi 50 m gyors, női 50 m gyors, vegyes csapatok 4x100 m vegyes váltó, 3.30
Augusztus 1.
Döntők.  Férfi 50 m gyors, női 50 m gyors, férfi 1500 m gyors, női 4x100 m vegyes váltó, férfi 4x100 m vegyes váltó, 3.30

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik