WTA-vb: Szvitolina fordított, kiesett a címvédő Wozniacki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 16:21
null
Elina Szvitolina kiküzdötte a döntő szettet, így az elődöntőbe jutást is (Fotó: AFP)
Elsőként a cseh Karolína Plísková jutott be a szingapúri női tenisz-világbajnokság elődöntőjébe, mivel a Fehér csoport 3. fordulójában legyőzte honfitársát, Petra Kvitovát. Hozzá hasonlóan a Caroline Wozniackit legyőző Elina Szvitolina is a négy közé került.

 

A 26 éves Plískovának a saját kezében volt a sorsa: bár a záró kör előtt vezető Elina Szvitolinától három szettben kikapott, egy győzelemmel biztossá tehette a továbbjutását.

Jól is kezdett, negyedóra alatt elhúzott 4:0-re, és bár ekkor kissé megtorpant – előbb Kvitová a negyedik bréklabdáját kihasználva szépített, majd 0:40-ről hozta az adogatását (4:2) –, így is megnyerte az első szettet (6:3).

A másodikban honfitársa kezdett jobban, 3:0-ra is vezetett már, majd egy brékváltás után 4:2-re, innentől kezdve viszont már nem nyert gémet (6:4).

WOZNIACKI–SZVITOLINA

A korábbi világelső Wozniacki számára is világos volt a helyzet: ha két szettben nyer, akkor továbbjut, ha nem, akkor nem. Ennek megfelelően alaposan bekezdett, és bár az első fogadásánál három bréklabdát még kihasználatlanul hagyott, a következőt már semmire nyerte el. A dán 4:2-es vezetésénél megtorpant kissé, nemsokára már ellenfelénél volt az előny (4:5), de ezt két jó adogatással és közte egy újabb brékkel gyorsan múltidőbe tette (7:5).

A folytatásban ismét 1:1-nél került előnybe Wozniacki, ám ezúttal rögvest ezt követően elbukta az adogatását, így folyamatosan neki kellett egyenlítenie, s bár ezt 4:5-nél még megtette, 5:6-nál ellenfelének öt játszmalabdája, vagyis ha úgy tetszik, vb-elődöntős labdája volt fogadóként, és az utolsóval már élt is (5:7).

Ezzel eldőlt, hogy a címvédő nem jut be az elődöntőbe, a kérdés ezzel már csak az maradt, hogy Szvitolina első vagy második helyen lép tovább a csoportból. Az ukrán játékos 4:3-as előnyénél brékelni tudott, majd négy fogadóesélyt is hárított, a második meccslabdájával pedig nyert, így ő lett a csoportgyőztes (3:6).

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR (7 000 000 dollár, kemény pálya)
FEHÉR CSOPORT, 3. FORDULÓ
Ka. Plísková (cseh, 7.)–Kvitová (cseh, 4.) 6:3, 6:4
Szvitolina (ukrán, 6.)–Wozniacki (dán, 2.) 5:7, 7:5, 6:3
A csoport állása: 1. Szvitolina 3 győzelem/0 vereség, 2. Ka. Plísková 2/1, 3. Wozniacki 1/2, 4. Kvitová 0/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik