Wimbledon: Nadal nem lehet nyugodt a sorsolás láttán

Vágólapra másolva!
2014.06.20. 15:57
null
Nadal 2012-ban alulmaradt Rosollal szemben – idén visszavághat (Fotó: Reuters, archív)
Elkészítették a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság párosítását. A férfiaknál a címvédő Andy Murray a belga David Goffin ellen kezdi meg szereplését, míg a hétszeres győztes Roger Federer útjába az olasz Paolo Lorenzit sodorta a sors. A nőknél a tavalyi döntős Sabine Lisicki az izraeli Julia Gluskót kapta, Serena Williams pedig Anna Tatishvilivel mérkőzik az első fordulóban.

 

A világelső Rafael Nadal nem lehet nyugodt a sorsolás láttán, hiszen ha legyőzi Martin Klizant, akkor a második fordulóban Lukás Rosollal találkozhat, aki 2012-ben a verseny ugyanezen szakaszában kiejtette.

BABOS BRIT JÁTÉKOSSAL KEZD

Babos Tímea egyesben a hazai közönség előtt szereplő Naomi Broadyval találkozik a hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában – a pénteki sorsolás eredményeként. Babos az egyetlen magyar Wimbledonban.

A 24 éves brit játékos a 164. a világranglistán, eddig háromszor indult a füves pályás Grand Slam-tornán, de a nyitó körnél tovább egyszer sem jutott.

A WTA honlapja szerint a két teniszező korábbi mindkét meccsét Babos nyerte meg, de füvön még nem játszottak egymással.

Ha a világranglistán 94. soproni játékos sikerrel veszi a nyitó fordulót, a legjobb 64 között a volt világelső dán Caroline Wozniacki és az izraeli Shahar Peer meccsének továbbjutója vár rá.

A 2011-es győztes Novak Djokovics nehéz sorsolást kapott, már a negyedik fordulóban összekerülhet a kétszeres elődöntős Jo-Wilfried Tsongával, a negyeddöntőben Tomás Berdychhel, míg az elődöntőben a címvédő Andy Murrayvel. Murray David Goffinnal meccsel hétfőn.

A hétszeres bajnok Roger Federernek papíron nem okozhat gondot a negyedik fordulóba jutás, ott azonban a mindenkire veszélyes Lleyton Hewitt-tal találhatja magát szembe. A svájci egy ágra került Nadallal is, akivel az elődöntőben meccselhet.

A nőknél az első helyen kiemelt Serena Williams a grúziai születésű, de már amerikai színekben versenyző Anna Tatishvili ellen kezdi meg szereplését. Ha az érintettek sikerrel veszik az előttük tornyosuló akadályokat, akkor már a negyeddöntőben sor kerülhet a Williams–Marija Sarapova presztízsmeccsre. Az orosz hölgy az első fordulóban Samantha Murrayvel találkozik.

A második helyen kiemelt Li Na a lengyel Paula Kunia, a harmadikként rangsorolt Simona Halep a brazil Teliana Pereira, a negyedik legesélyesebb játékosként számon tartott Agnieszka Radwanska a román Andreea Mituval kezd.

A legjobb nyolc között az imént már beharangozott amerikai és orosz hölgy összecsapása mellett Halep–Jankovics, Azarenka–A. Radwanszka és Kvitová–Li Na mérkőzésekre is sor kerülhet.

WIMBLEDON 2014, FÉRFI EGYES (ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Golubjov (kazah)
Stepánek (cseh)–Cuevas (uruguayi)
Kravcsuk (orosz)–Simon (francia)
Haase (holland)–Pospisil (kanadai, 31.)
Juzsnij (orosz, 17.)–J. Ward (brit)
Wang (tajvani)–A. González (kolumbiai)
Klahn (amerikai)–Querrey (amerikai)
J. Melzer (osztrák)–Tsonga (francia, 14.)
Gulbis (lett, 12.)–Zopp (észt)
Sztahovszkij (ukrán)–Berlocq (argentin)
Chardy (francia)–D. Cox (brit)
Matosevic (ausztrál)–Verdasco (spanyol, 18.)
Cilic (horvát, 26.)–Mathieu (francia)
Haider-Maurer (osztrák)–Edmund (brit)
Tomic (ausztrál)–Donszkoj (orosz)
Hanescu (román)–Berdych (cseh, 6.)
Murray (brit, 3.)–Goffin (belga)
Andújar (spanyol)–Rola (szlovén)
Kamke (német)–Hernych (cseh)
Johnson (amerikai)–Bautista-Agut (spanyol, 27.)
K. Anderson (dél-afrikai, 20.)–Bedene (szlovén)
Volandri (olasz)–Roger-Vasselin (francia)
Gabasvili (orosz)–Pütz (német)
Kuznetsov (amerikai)–Fognini (olasz, 16.)
Dimitrov (bolgár, 11.)–R. Harrison (amerikai)
Saville (ausztrál)–Thiem (osztrák)
Young (amerikai)–Becker (német)
Groth (ausztrál)–Dolgopolov (ukrán, 21.)
Seppi (olasz, 25.)–L. Mayer (argentin)
Brown (német)–Bagdatisz (ciprusi)
Kuznyecov (orosz)–D. Evans (brit)
Carreno-Busta (spanyol)–Ferrer (spanyol, 7.)
Wawrinka (svájci, 5.)–Sousa (portugál)
Lu jen-hszün (tajvani)–Nedovjeszov (kazah)
Russell (amerikai)–Reister (német)
Istomin (üzbég)–Turszunov (orosz, 32.)
López (spanyol, 19.)–Szugita (japán)
Falla (kolumbiai)–Pavic (horvát)
J. Nieminen (finn)–Delbonis (argentin)
Smethurst (brit)–Isner (amerikai, 9.)
Janowicz (lengyel, 15.)–Devvarman (indiai)
Hewitt (ausztrál)–Przysiezny (lengyel)
Riba (spanyol)–Mannarino (francia)
Lacko (szlovák)–Robredo (spanyol, 23.)
Granollers-Pujol (spanyol, 30.)–Mahut (francia)
Gimeno-Traver (spanyol)–Giraldo (kolumbiai)
Müller (luxemburgi)–Benneteau (francia)
Lorenzi (olasz)–Federer (svájci, 4.)
Raonic (kanadai, 8.)–Ebden (ausztrál)
Herbert (francia)–Sock (amerikai)
Kubot (lengyel)–Struff (német)
Lajovics (szerb)–García-López (spanyol, 28.)
Kohlschreiber (német, 22.)–Sijsling (holland)
Ito T. (japán)–Bolelli (olasz)
Ilhan (török)–Kudla (amerikai)
De Schepper (francia)–Nisikori (japán, 10.)
Gasquet (francia, 13.)–Duckworth (ausztrál)
Kyrgios (ausztrál)–Robert (francia)
Vesely (cseh)–Estrella (dominikai köztársaságbeli)
Dzsaziri (tunéziai)–Monfils (francia, 24.)
Karlovic (horvát, 29.)–Dancevic (kanadai)
Szela (izraeli)–Kukuskin (kazah)
Paire (francia)–Rosol (cseh)
Klizan (szlovák)–Nadal (spanyol, 2.)
WIMBLEDON 2014, NŐI EGYES (ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Tatishvili (amerikai)
Scheepers (dél-afrikai)–McHale (amerikai)
Jaksics (szerb)–Cetkovská (cseh)
Schmiedlová (szlovák)–Cornet (francia, 25.)
Petkovic (német, 20.)–Piter (lengyel)
Begu (román)–Razzano (francia)
Soler-Espinosa (spanyol)–Govorcova (fehérorosz)
Hantuchová (szlovák)–Bouchard (kanadai, 13.)
Kerber (német, 9.)–U. Radwanska (lengyel)
Watson (brit)–Tomljanovic (horvát)
Martic (horvát)–Domínguez-Lino (spanyol)
Paszek (osztrák)–Flipkens (belga, 24.)
Pavljucsenkova (orosz, 26.)–Riske (amerikai)
Cadantu (román)–Giorgi (olasz)
Bacsinszky (svájci)–Fichman (kanadai)
S. Murray (brit)–Sarapova (orosz, 5.)
Halep (román, 3.)–Pereira (brazil)
Pfizenmaier (német)–Curenko (ukrán)
Bencic (svájci)–Rybariková (szlovák)
Duval (amerikai)–Cirstea (román, 29.)
Vinci (olasz, 21.)–Vekic (horvát)
Zvonarjova (orosz)–T. Moore (brit)
Dijasz (kazah)–Mladenovic (francia)
Csang su-aj (kínai)–Suárez-Navarro (spanyol, 15.)
Ivanovics (szerb, 11.)–Schiavone (olasz)
Beck (német)–Cseng csie (kínai)
Ka. Plisková (cseh)–Knapp (olasz)
Glusko (izraeli)–Lisicki (német, 19.)
Koukalová (cseh, 31.)–Townsend (amerikai)
Keys (amerikai)–Puig (Puerto Ricó-i)
Kr. Plisková (cseh)–Svedova (kazah)
Kanepi (észt)–Jankovics (szerb, 7.)
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Lucic (horvát)
Larsson (svéd)–Jovanovszki (szerb)
Smitková (cseh)–Hszie szu-vej (tajvani)
Vandeweghe (amerikai)–Muguruza (spanyol, 27.)
Safárová (cseh, 23.)–Görges (német)
Hercog (szlovén)–Ormaechea (argentin)
Niculescu (román)–Van Uytvanck (belga)
Wozniak (kanadai)–Cibulková (szlovák, 10.)
Errani (olasz, 14.)–Garcia (francia)
Pironkova (bolgár)–Lepchenko (amerikai)
Doi (japán)–Szvitolina (ukrán)
Date Krumm (japán)–Makarova (orosz, 22.)
Kuznyecova (orosz, 28.)–Larcher De Brito (portugál)
Vögele (svájci)–Gajdosova (ausztrál)
Kontaveit (észt)–Dellacqua (ausztrál)
Mitu (román)–A. Radwanska (lengyel, 4.)
Kvitová (cseh, 6.)–Hlavácková (cseh)
Barthel (német)–Oprandi (olasz)
Nara (japán)–Friedsam (német)
Torró-Flor (spanyol)–V. Williams (amerikai, 30.)
Stephens (amerikai, 18.)–Kirilenko (orosz)
Konta (brit)–Peng su-aj (kínai)
Davis (amerikai)–Klejbanova (orosz)
Cepelová (szlovák)–Pennetta (olasz, 12.)
Wozniacki (dán, 16.)–Peer (izraeli)
Broady (brit)–Babos (magyar)
Konjuh (horvát)–Erakovic (új-zélandi)
Wickmayer (belga)–Stosur (ausztrál, 17.)
Vesznyina (orosz, 32.)–Mayr-Achleitner (osztrák)
Kudrjavceva (orosz)–Záhlavová-Strycová (cseh)
V. King (amerikai)–Meusburger (osztrák)
Kania (lengyel)–Li Na (kínai, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik