Wimbledon: Murray könnyedén jutott a legjobb 16 közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 21:28
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének harmadik fordulójában a második helyen kiemelt Andy Murray háromjátszmás mérkőzésen legyőzte a spanyol Tommy Robredót, így bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Viktor Troicki–Mihail Juzsnij összecsapás győztese lesz az ellenfele.

Az első játszmát Murray – elsősorban – kiváló fogadójátékának köszönhetően nyerte meg, hiszen háromszor is elvette spanyol ellenfele adogatását, aki csak egyszer tudta brékelni Murrayt.

A második szettben már sokkal inkább észnél kellett lennie Murraynek, hiszen a játszma során összesen két lehetősége nyílt elvenni Robredo adogatását, ám az egyiket kihasználta (rögtön az első játékban), így 5:4-nél adogathatott a 2:0-s szettelőnyért.

Itt azonban nem várt izgalmak következtek: Murray ugyan játszmalabdához jutott, ám Robredo fordított és bréklabdája volt, a britnek azonban erre is volt válasza, ismét a maga javára fordította a mérkőzést, és másodszorra már „behúzta" a szettet.

A – mint később kiderült – utolsó játszmában 5:5-ig tükörsima adogatójátékokat láthatott a centerpálya közönsége (a tíz gém során összesen nyolc pontot nyert a fogadójátékos), utána azonban Murray kihasználta egyetlen bréklabdáját, majd saját adogatásánál a második meccslabdáját, így két óra két perc játék után megnyerte a mérkőzést, és bejutott a legjobb 16 közé, ahol a Viktor Troicki–Mihail Juzsnij párharc győztesével találkozik majd.

A Murray–Robredo örökmérleg egyébként eddig 2–2-re állt, füvön pedig most először játszottak egymással a felek.

A nőknél búcsúzott a további küzdelmektől a Marija Sarapovát kiejtő Michelle Larcher de Brito, aki 7:5, 6:2-re kikapott az olasz Karin Knapptól, Marion Bartoli azonban igazolta a papírformát és kiejtette Camila Giorgit.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Murray (brit, 2.)–Robredo (spanyol, 32.) 6:2, 6:4, 7:5

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Bartoli (francia, 15.)–Giorgi (olasz) 6:4, 7:5
Knapp (olasz)–Larcher de Brito (portugál) 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik