Wimbledon: Köszönöm, hogy hagytál ma nyerni - Djokovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 21:38
null
Novak Djokovics és Roger Federer a wimbledoni döntő után (Fotó: Reuters)
Novak Djokovics viccesen megköszönte Roger Federernek, hogy hagyta nyerni a wimbledoni döntőben. A svájci teniszező remek játékkal ötjátszmás küzdelemre kényszerítette a szerb klasszist, ám nem érzi úgy, hogy a legjobbját nyújtotta.

A Wimbledonban másodszor diadalmaskodó Novak Djokovics a hetedik Grand Slam-sikerével beérte az örökranglistán John McEnroe-t és Mats Wilandert, nem mellesleg hétfőtől újra ő lesz a világelső – Rafael Nadal 2013. október 7-én taszította le a trónról –, a 102. hetét kezdheti meg a rangsor élén.

„Szeretnék gratulálni Rogernek a nagyszerű versenyéért és a mai óriási csatáért – kezdte a győzelme utáni beszédét Djokovics. – Csodálatos bajnok ő, remek példakép lehet sok gyerek számára. Tisztelem az egész pályafutását és az eredményeit. Köszönöm, hogy hagytál ma nyerni.”

Djokovics négy szettben is győzhetett volna, de hiába szerválhatott a győzelemért, majd fogadóként nem tudta kihasználni a mérkőzéslabdáját a negyedik játszma végén.

„Abban reménykedtem, hogy nem jön be az első szervája (a meccslabdánál). Nem így történt. Ezért tizenhétszeres Grand Slam-győztes, és ezért ő minden idők legsikeresebb játékosa. A fontos pillanatokban a legjobb teniszét nyújtja. Össze kellett szednem magamat és energiát gyűjtenem valahonnan, hogy megnyerjem az ötödik játszmát.”

Federer a 2012-es wimbledoni győzelme óta az első Grand Slam-fináléját játszotta, és veresége ellenére sem volt elkenődve.

„Nagy döntő volt, el sem hiszem, hogy ötszettesre tudtam nyújtani – mondta Federer. – Jó darabig nem állt jól a szénám, de ha Novakkal játszol, tisztában vagy azzal, hogy kemény meccs lesz, elég mozgalmas pontokat játszottunk. Csak gratulálni tudok neki a fantasztikus meccsért és a fantasztikus két hétért, megérdemelte. Nem érzem azt, hogy a legeslegjobb teniszemet nyújtottam, három játszmán keresztül nem tudtam elvenni az adogatását. Mindazonáltal remek meccs volt, élveztem, hogy a részese lehetek. Tényleg úgy gondolom, hogy mindketten boldogan távozhatunk. Ő persze jobban örülhet, de én sem lehetek elégedetlen.”

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Djokovics (szerb, 1.)–Federer (svájci, 4.) 6:7, 6:4, 7:6, 5:7, 6:4


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik