Wimbledon: Fucsovicsnak véget ért a füves pályás szezonja

KLEIN RON (London)KLEIN RON (London)
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 17:51
null
Mischa Zverev sérülése sem javított Fucsovicsék helyzetén (Fotó: MTSZ/Zádor Péter)
Fucsovics Márton a német Mischa Zverev oldalán három játszmában kikapott a Dominic Inglot, Franko Skugor brit, horvát duótól, így magyar részről a harmadik játéknapot követően már csak Babos Tímea és Stollár Fanny van versenyben – külföldi partnerrel, párosban.

 

 

Szerda délben Wimbledon felett felhők jelentek meg.

Ez errefelé nem éppen szokatlan jelenség, sőt inkább az meglepő, hogy a szezon harmadik Grand Slam-tornájának első két napján minden mérkőzést napsütésben tudtak lejátszani. Az eső mondjuk szerdán sem eredt el, ami a teniszezők és a szurkolók szempontjából is jó hír, hiszen szépen halad az előre tervezett program, az más kérdés, hogy országos szinten már nagyobb a baj, több helyen tűz pusztít, de például a westminsteri apátság előtt is kiégett az eddig tökéletesen zöld fű, hiába locsolták.

Az angolok mindenesetre imádják ezt az időjárást, Wimbledon pedig tökéletes hely arra, hogy az ember könnyű, nyári ruhában leheveredjen a fűbe és jó teniszt nézzen, esetleg mellé fogyasszon egy kis tejszínes kenti epret, amelyet mindennap legkésőbb reggel fél hatig szállítanak a helyszínre. Ráadásul kizárólag olyan eper kerülhet a polcokra, amelyet előző nap szüreteltek le, és reggel porcióztak ki, előző napi adagot már nem szolgálnak fel – a két hét alatt körülbelül 28 ezer kilogramm fogy el belőle.

A felhők ellenére alapvetően kellemes időjárás mellett is elég sok megviselt angolt láttunk a teniszcentrumban, ami persze a válogatottjuk világbajnoki nyolcaddöntős továbbjutását követő napon nem is csoda – egyes kimutatások szerint nagyjából ötmillió angol jelentett beteget szerdára, kedden pedig 2.8 millió liter sör fogyhatott el. Az viszont nagy kár, hogy a wimbledoni ötös pályán még mindig maradt a fűből, így mérkőzéseket is tudtak rendezni...

Hétfőn Babos Tímea, kedden Fucsovics Márton búcsúzott itt egyesben nyert játszma nélkül, utóbbi pedig szerdán ismét az ötösön szerepelt, a német Mischa Zverev oldalán párosban – és a sikeres szett megint nem jött össze. Ezen a pályán egyébként nem könnyű teniszezni, hiszen meglehetősen szeles, minden irányból további pályák veszik körbe, és az egységek között folyamatosan jönnek-mennek a sétálójegyesek, tehát messze nincs olyan csönd és mozdulatlanság a labdamenetek alatt, mint azt a nagyobb pályákon megszokhattuk. Ettől még természetesen nem ezen múlt a magyar játékosok rossz sorozata: nagyjából a papírforma teljesült azzal, hogy Babost az ukrán Leszja Curenko, Fucsovicsot a francia Julien Benneteau búcsúztatta, és a Dominic Inglot, Franko Skugor brit, horvát kettős is jóval rutinosabbnak számít a párosok műfajában. Fucsovics és az idősebbik Zverev testvér egy két játszmáig szoros, kiegyenlített mérkőzésen 6:4, 7:5, 6:2-re kaptak ki – Wimbledon az egyedüli Grand Slam-viadal, ahol három nyert szettig küzdenek a férfi párosok –, az első két játszmában az utolsó adogatójátékukat bukták el, a harmadikban pedig az elsőt és az utolsót is, miközben bréklabdájuk csak egy volt, de azt sem tudták értékesíteni.

Az egyéni és a párosbeli vereség miatt Fucsovicsnak eddig tartott a füves pályás szezon, július 16-tól már az umagi salakos tornán szerepel. Magyar szempontból azonban még nem ért véget Wimbledon, hiszen Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccsal, míg Stollár Fanny a spanyol Georgina García Pérezzel indul, mindkét duó csütörtökön játssza le az első fordulóbeli találkozóját.

KATICABOGÁR, HÁTFÁJÁS
– Az egyes után párosban is a papírforma valósult meg. Mi döntött?
– A füves pályás meccsek ilyenek, a saját adogatásra kell leginkább koncentrálni – válaszolta Fucsovics Márton. Az első két játszmában egyszer-egyszer brékeltek bennünket, miközben végig jól szerváltak, a harmadikban pedig már nem volt annyi erő bennünk Mischával, hogy visszahozzuk a meccset. Az egyéni sokkal fontosabb nekem, ha tudtunk volna párosban nyerni, az nagyon jó, de így, hogy nem, legalább több időm van készülni Umagra.

– Az első két szettben Zverev veszítette el az adogatójátékát, akit az első játszma végén ápolni is kellett. Mi volt a gond?
– Megfájdult a dereka, de azt mondta, nem olyan vészes.

– És önnel mi történt? Az egyik labdamenet végén kiszólt edzője, Sávolt Attila felé, hogy valami megcsípte a hátát.
– Igen, de az sem volt nagy ügy, kiderült, hogy egy katicabogár bemászott a pólóm alá, az szúrt.

– Várható, hogy párosoznak még Zverevvel a jövőben is?
– Igen, beszéltünk már a kemény pályás versenyekről, Toronto, Cincinnati, US Open… Lehet, hogy együtt indulunk.

– Mi a következő napok programja?
– Csütörtökön megyek haza, aztán az umagi kezdésig salakon edzek, illetve Németországban játszom Bundesliga-mérkőzéseket. Már négy éve meghívnak erre, ilyenkor pedig különösen jól jön egy-két visszarázódó meccs, minden évben top harmincasok fordulnak meg ott.

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
FÉRFI PÁROS, 1. FORDULÓ

Inglot, Skugor (brit, horvát, 15.)–Fucsovics, M. Zverev (magyar, német) 6:4, 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik