Wimbledon: „El akartam találni Nadalt. Telibe” – Kyrgios

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 13:03
null
Nem kér elnézést (Fotó: AFP)
Címkék
A Wimbledonban zajló angol füves pályás nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének második fordulójában Rafael Nadal négy játszmában legyőzte az ausztrál Nick Kyrgiost, aki ismét igazolta botrányos hírnevét a mérkőzés utáni nyilatkozatával, amikor arról kérdezték, miért nem kért elnézését ellenfelétől, miután eltalálta egy tenyeressel.

Rafael Nadal és Nick Kyrgios nem először akad egymásra a teniszpályán: idén februárban Mexikóban meccslabdákat hárítva győzött a görög-maláj származású ausztrál a spanyol ellen – több alkalommal is alsó szervákkal hergelve ellenfelét.

Ezt a specialitását most is bemutatta Kyrgios – kétszer is, mindkétszer pontot ért a pimasz szerva. A harmadik szett közepén azonban az ausztrál egy tenyerese majdnem eltalálta Nadalt, a labda a spanyol ütőjéről pattant le.

Az eset után Nadal szúrós szemmel nézett ellenfelére, akinek láthatóan esze ágában sem volt elnézést kérni. A szándékosságot a mérkőzést követő sajtótájékoztatón aztán maga az ausztrál ismerte el, és a tőle megszokott flegmasággal egy kissé követhetetlen magyarázattal állt elő.

„Miért kellene elnézést kérnem? Az ütőjét találtam el és különben is, mennyi pénze van már Nadalnak? Hány GS-tornát nyert? Talán elviseli, ha eltalálja egy labda, nem fogok ezért elnézést kérni. Igen, el akartam találni Nadalt. Telibe, a mellkasán” – idézte a meccs utáni sajtótájékoztatón a tenisz ügyeletes rosszfiúját a BBC.

Vallomása persze azonnal heves reakciókat váltott ki a közösségi oldalakon, a legtöbben Kyrgios büntetését várják, akár pénzbírságot, akár eltiltást is el tudnak képzelni a teniszbarátok.

Néhány órával a mérkőzés után egyébként Kyrgios sorozatban második este jelentkezett be Instagram oldalán egy kocsmából, ahol barátaival szórakozva, sörözve bulizott ugyanúgy zárásig, este 11-ig, mint előző este.

A meccs után sajtótájékoztatón egyébként Nadal is elmondta a véleményét a történtekről, akinek az ütőjét találta el a testre ütött labda.

„Most nem engem talált el, csak az ütőmet, de az ilyen akkor is nagyon veszélyes, mert bárhova pattanhat a labda: a bírókra, a labdaszedőkre, a nézőtérre. Tudom, hogy Nick nagyon tehetséges játékos, de én is profi vagyok, én is tudom, hogy ha így ütsz meg egy labdát, akkor az szó szerint bárhová vágódhat” – mondta a BBC szerint Nadal a mérkőzés után.


Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik