Wimbledon: három GS-tornasiker tulajdonosai búcsúztak női egyesben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 19:16
null
Djokovics nagyon magabiztosan játszott (Fotó: AFP)
Novak Djokovics magabiztos játékkal bejutott a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójába azzal, hogy három sima szettben legyőzte az ausztrál Thanasi Kokkinakist. Nagy meglepetésre viszont nem jutott tovább a harmadikként kiemelt Casper Ruud, s búcsúzott a hazaiak háromszoros GS-tornagyőztese, Andy Murray is.

 

Novak Djokovics könnyesén intézte el Thanasi Kokkinakist. Az első labdamenet még az ausztrálé lett, de utána a szerb világelső esélyeshez méltón teljes mértékben uralta az összecsapást. Az első szettben Kokkinakis csak egyszer tudta hozni az adogatását, így a játszma mindössze fél óra alatt 6:1-gyel ért véget.

A második szett már sokkal szorosabb volt, de érezni lehetett, hogy Djokovics fél gőzzel is kézben tartja az irányítást. Nem telt el másfél óra sem, és már 2:0-ra vezetett.

A harmadik játszma is Djokovics brékjével indult. Kokkinakisnak csak pillanatai voltak, nem tudta szorossá tenni az összecsapást. A harmadik szett 6:2-vel lett a szerbé, aki minden lényeges mutatóban felülmúlta Kokkinakist.

Nagy meglepetésre kiesett a harmadik helyen kiemelt Casper Ruud. Az idei Roland Garros-döntős norvég az első szettet meg tudta nyerni Ugo Humbert ellen, de utána a francia sorozatban három játszmát nyert, így a meccs is az övé lett.

Raducanu földet ért, kiesett (Fotó: AFP)
Raducanu földet ért, kiesett (Fotó: AFP)

A nőknél két összesen háromszoros Grand Slam-tornagyőztes is elköszönt a további küzdelmektől: a Roland Garros 2016-os és Wimbledon 2017-es bajnoka, a 7. kiemelt spanyol Garbine Muguruza és a US Openen tavaly diadalmaskodó ifjú brit, Emma Raducanu is kiesett. Muguruza még a keddről áthozott első fordulós mérkőzésén szenvedett meglepően sima vereséget a belga Greet Minnentől, aki a 6:4-re megnyert tegnapi szett után ma 6:0-ra győzött. Raducanu is is két játszmában kapott ki, őt a francia Caroline Garcia múlta felül 87 perc alatt.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)

Djokovics (szerb, 1.)–Kokkinakis (ausztrál) 6:1, 6:4, 6:2
Kecmanovics (szerb, 25.)–Tabilo (chilei) 7:6, 7:6, 3:6, 6:3
Baszilasvili (grúz, 22.)–Halys (francia) 7:6, 0:6, 7:5, 7:6
Van Rijthoven (holland)–Opelka (amerikai, 15.) 6:4, 6:7, 7:6, 7:6
Sinner (olasz, 10.)–M. Ymer (svéd) 6:4, 6:3, 5:7, 6:2
Isner (amerikai, 20.)–Murray (brit) 6:4, 7:6, 6:7, 6:4
Otte (német, 32.)–C. Harrison (amerikai) 3:1-nél C. Harrison feladta
Alcaraz (spanyol, 5.)–Griekspoor (holland) 6:4, 7:6, 6:3
Humbert (francia)–Ruud (norvég, 3.) 3:6, 6:2, 7:5, 6:4
Goffin (belga)–Báez (argentin, 31.) 6:1, 6:2, 6:4
Tiafoe (amerikai, 23.)–Marterer (német) 6:2, 6:2, 7:6
Bublik (kazah)–Lajovics (szerb) 7:6, 6:2, 7:5
Norrie (brit, 9.)–Munar (spanyol) 6:4, 3:6, 5:7, 6:0, 6:2
S. Johnson (amerikai)–Peniston (brit) 6:3, 6:2, 6:4
Paul (amerikai, 30.)–Mannarino (francia) 6:2, 6:4, 6:1
Vesely (cseh)–Davidovich (spanyol) 6:3, 5:7, 6:7, 6:3, 7:6

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Ka. Plísková (cseh, 6.)–Martincová (cseh) 7:6 (7–1), 7:5
Minnen (belga)–Muguruza (spanyol, 9.) 6:4, 6:0
Dart (brit)–Masarova (spanyol) 6:1, 6:4
Pegula (amerikai, 8.)–Vekic (horvát) 6:3, 7:6
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Bouzková (cseh)–Li (amerikai) 6:0, 6:3
Riske (amerikai, 28.)–Chwalinska (lengyel) 3:6, 6:1, 6:0
Csang Suaj (kínai, 33.)–Kosztjuk (ukrán) 7:6, 6:2
Garcia (francia)–Raducanu (brit, 10.) 6:3, 6:3
Kerber (német, 15.)–Linette (lengyel) 6:3, 6:3
Udvardy Panna–Elise Mertens (belga, 24.) 6:3, 6:7 (5–7), 0:0-nál sötétedés miatt félbeszakadt
Parry (francia)–Hontama (japán) 6:3, 6:2
Dzsabur (tunéziai, 3.)–Kawa (lengyel) 6:4, 6:0
Szakkari (görög, 5.)–Tomova (bolgár) 6:4, 6:3
Maria (német)–Cirstea (román, 26.) 6:3, 1:6, 7:5
Begu (román)–Cocciaretto (olasz) 6:4, 6:4
Ostapenko (lett, 12.)–Wickmayer (belga) 6:2, 6:2
Watson (brit)–Vang Csiang (kínai) 7:5, 5:4-nél sötétedés miatt félbeszakadt
Gálfi Dalma–Kaja Juvan (szlovén) 5:7, 3:6
Curenko (ukrán)–Kalinyina (ukrán, 29.) 3:6, 6:4, 6:3
Niemeier (német)–Kontaveit (észt, 2.) 6:4, 6:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik