Wimbledon: Balázs tovább menetel a selejtezőben, három szettben nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.26. 14:24
null
Balázs Attila életében először játszhat GS-főtábláért (Fotó: Török Attila)
Az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a világranglista 207. helyén álló Balázs Attila a rangsor 384. helyét elfoglaló 31 éves ukrán Ilija Marcsenko ellen – meccslabdákat is hárítva – 2 óra 14 perc alatt három szettben nyert és került a harmadik, utolsó fordulóba.

Balázs Attila, a múlt hét végén még a pozsonyi Challenger-tornán döntőzött, s azt hihettük, hogy a remek formát a füves pályás wimbledoni torna selejtezőjére is átmentette, hiszen első fordulóban mindössze 47 perc alatt 6:1, 6:1-re legyőzte a kanadai Peter Polanskyt, a másodikban pedig az ukrán Ilija Marcsenko következett.

A 31 éves teniszező az idei wimbledoni tornán védett ranglista-pontokkal indul, 2018 januári vállműtétje után idén áprilisig nem játszott, idei mérlege a jelenlegi selejtező előtt 8 meccsen 2 győzelem, 6 vereség. Fénykorában – 2016 szeptemberében – a 49. helyen állt a világranglistán, szóval rutinos ellenféllel állt szemben Balázs.

A 30 éves magyar teniszező ez alkalommal csúnyán „bentragadt a rajtgépben”, alig kezdődött el kettejük mérkőzése, és Marcsenko máris kétszer brékelte, a sajátját meg hozta, s 3:0-ra vezetett. Balázs ugyan fogadóként egyszer vissza tudott vágni, ám 4:2-nél megint bukta az adogatójátékát, ami után Marcsenko semmi hozva saját szerváját, 32 perc alatt 6:2-re el is vitte az első játszmát.

A másodikban Balázs megint sokáig nem találta játékát, és ugyan az első szerváját hozni tudta, de a következő kettőt elvesztette, s az ukrán már 5:1-re is vezetett, amikor a magyar játékos is elkapta a fonalat, s egymás után öt játékot is megnyerve – közben 5:4-nél fogadóként két meccslabdát is hárítva – átvette a játszmában a vezetést. Lezárni azonban nem tudta, így végül rövidítés döntött, amiben aztán Balázs bizonyult jobbnak, s bár három játszmalabdát elhibázott, végül a negyediket megcsinálta, s 7–5-re nyerve a rövidítést egyenlített.

Balázs nem először fordít meccslabdáról, májusban a Davis-kupa-győztes szerb Viktor Troicki ellen 1:6, 1:5 15–40-ről négy meccslabdát hárítva nyert a heilbronni salakpályás Challenger-tornán

A döntő szettben aztán Balázs jegyezte 2:2-nél az első bréket, s ugyan Marcsenkónak több bréklabdája is volt a folytatásban, nem tudta ezeket kihasználni, míg a főleg a második szerváiból sok pontot hozó Balázs 5:3-nál a legjobbkor brékelt ismét, amivel 6:3-ra elvitte a 39 perces harmadik szettet, s a mérkőzést is megnyerte.

Balázs a folytatásban a selejtező 9. kiemeltjével, a spanyol Marcel Granollersszel találkozik a főtáblára jutásért – a 30 éves magyar teniszező első alkalommal jutott Grand Slam-torna selejtezőjén a harmadik fordulóba, és először játszhat főtábláért, ahol GS-versenyen még nem járt.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (38 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Balázs–Marcsenko (ukrán) 2:6, 7:6 (7–5), 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik