Videó: „Ő a kib...ott apám!” – heves vita a teniszmeccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 08:52
Ritkán látható közjáték miatt állt a játék Fernando Verdasco és Thanasi Kokkinakis mérkőzésén a Miamiban zajló tenisztornán.

A 34 éves spanyol három játszmában legyőzte a Roger Federert kiejtő ausztrált a harmadik fordulóban. A találkozó utolsó szettjében Kokkinakis arra panaszkodott a bírónál, hogy Verdasco a szövegelésével zavarja őt az adogatásnál.

A spanyol azzal védekezett, hogy nem riválisát akarta kizökkenteni, csupán az bosszantotta fel, hogy a mögötte lévő lelátón egy férfi zavarta őt előzőleg szerválás közben.

A két teniszező tisztázta a helyzetet a játékvezetőnél, majd egymás között is megbeszélték a történteket.

Kokkinakis azt mondta, Verdasco az édesapját vádolta meg, mire a spanyol úgy reagált, akire ő gondolt, biztosan nem az ausztrál apja.

„Ő a kib...ott apám!” – felelte mérgesen Kokkinakis.

Verdasco elnézést kért ellenfelétől, aki szerint édesapja nem tett semmi olyat, ami zavarta volna a spanyolt. Verdasco azonban váltig állította: Kokkinakis édesapja beszéddel próbálta meg összezavarni a szervák közben.


Forrás: ESPN három játszmában legyőzte a Roger Federert kiejtő ausztrált a harmadik fordulóban. A találkozó utolsó szettjében Kokkinakis arra panaszkodott a bírónál, hogy Verdasco a szövegelésével zavarja őt az adogatásnál.

A spanyol azzal védekezett, hogy nem riválisát akarta kizökkenteni, csupán az bosszantotta fel, hogy a mögötte lévő lelátón egy férfi zavarta őt előzőleg szerválás közben.

A két teniszező tisztázta a helyzetet a játékvezetőnél, majd egymás között is megbeszélték a történteket.

Kokkinakis azt mondta, Verdasco az édesapját vádolta meg, mire a spanyol úgy reagált, akire ő gondolt, biztosan nem az ausztrál apja.

„Ő a kib...ott apám!” – felelte mérgesen Kokkinakis.

Verdasco elnézést kért ellenfelétől, aki szerint édesapja nem tett semmi olyat, ami zavarta volna a spanyolt. Verdasco azonban váltig állította: Kokkinakis édesapja beszéddel próbálta meg összezavarni a szervák közben.


Forrás: ESPN

ATP 1000-ES TORNA, MIAMI (8 909 960 dollár, kemény pálya)
3. FORDULÓ

Carreno Busta (spanyol, 16.)–Johnson (amerikai) 6:4, 6:4
Verdasco (spanyol, 31.)–Kokkinakis (ausztrál) 3:6, 6:4, 7:6 (7–4)
Kyrgios (ausztrál, 17.)–Fognini (olasz, 15.) 6:3, 6:3
Shapovalov (kanadai)–Querrey (amerikai, 11.) 6:4, 3:6, 7:5
Chardy (francia)–Dimitrov (bolgár, 3.) 6:4, 6:4
Raonic (kanadai, 20.)–Schwartzman (argentin, 13.) 7:6 (7–5), 6:3
Isner (amerikai, 14.)–Juzsnij (orosz) 6:4, 6:3
Del Potro (argentin, 5.)–Nisikori (japán, 26.) 6:2, 6:2
Cilic (horvát, 2.)–Pospisil (kanadai) 7:5, 7:6 (7–4)
Csung Hjon (dél-koreai, 19.)–Mmoh (amerikai) 6:1, 6:1
Krajinovics (szerb, 22.)–Paire (francia) 6:3, 6:3
Sousa (portugál)–Donaldson (amerikai) 1:6, 6:3, 6:4
Berdych (cseh, 10.)–Tiafoe (amerikai) 7:6 (7–2), 2:6, 4:5-nél eső miatt félbeszakadt
K. Anderson (dél-afrikai, 6.)–Hacsanov (orosz, 32.) 4:6, 6:2, 6:3
A. Zverev (német, 4.)–Ferrer (spanyol, 28.) 2:6, 6:2, 6:4
Coric (horvát, 29.)–Sock (amerikai, 8.) 5:7, 7:6 (7–4), 6:3

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Verdasco (spanyol, 31.)–Carreno Busta (spanyol, 16.)
Berdych (cseh, 10.)/Tiafoe (amerikai)–K. Anderson (dél-afrikai, 6.)
A. Zverev (német, 4.)–Kyrgios (ausztrál, 17.)
Shapovalov (kanadai)–Coric (horvát, 29.)
Del Potro (argentin, 5.)–Krajinovics (szerb, 22.)
Raonic (kanadai, 20.)–Chardy (francia)
Sousa (portugál)–Csung Hjon (dél-koreai, 19.)
Isner (amerikai, 14.)–Cilic (horvát, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik