Videó: zavarba ejtő ok miatt állt meg a teniszmeccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 18:34
Elképesztő ok miatt állt meg rövid időre egy teniszmérkőzés Floridában. A Miamitól csaknem 300 km-re megrendezett Sarasota Openen a Frances Tiafoe–Mitchell Krueger találkozón előbbi éppen a hálóba ütött egy labdát, amikor – vélhetően a torna helyszínéhez közel elhelyezkedő egyik épületből – szexuális együttlét hangjai szűrődtek be a pályára.

A jelenlévők nem hittek a fülüknek – Krueger zavarában még egy labdát is ütött a hang irányába, a kommentátor pedig szinte csak dadogott, annyira meglepődött. Ezt követően egy kis időre újra a teniszre koncentráltak a felek, hiszen a hang ekkor nem hallatszott.

Nem sokkal később azonban, Tiafoe adogatásánál újra hallani lehetett – a teniszező ekkor megjegyezte: „Nem lehet ennyire jó!” – mire a közönség hangos nevetésben tört ki.

Náluk nagyobb zavarban már csak az a hölgy lehetett, aki egy tizennégy év körüli fiatalemberrel – vélhetően a fiával – látogatott ki a találkozóra. Mutatta is neki, hogy fogja be a fülét.

A meccset az adogatásban megzavart Tiafoe nyerte meg, 6:3, 6:2-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik