US Open: Nadal nagy küzdelem után kiesett

Vágólapra másolva!
2015.09.05. 08:37
null
Nadal máris búcsúzott a US Opentől (Fotó: Action Images)
A nyolcadik helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nem jutott be a nyolcaddöntőbe, míg a világelső szerb Novak Djokovics három játszmában legyőzte az olasz Andreas Seppit az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes versenyében. A nőknél a címvédő Serena Williams szetthátrányból fordítva honfitársán, Bethanie Mattek-Sandson jutott túl és bejutott a tizenhat közé.

 

A 2010-es és 2013-as New York-i győztes Nadalt öt játszmában búcsúztatta az olasz Fabio Fognini. A csaknem négyórás küzdelemben a spanyol nyerte az első két szettet, az olasz teniszező azonban
fordított.

„Jól játszott – ismerte el sportszerűen Nadal. – Nem én veszítettem, hanem ő nyert. Nem vagyok boldog, de el kell ismernem, hogy jobb volt. Nem játszottam rosszul, küzdöttem az utolsó pontig, ám ez most nem volt elég."

„Nem tudom leírni, mennyire boldog vagyok. Nagyon kemény volt Rafa ellen visszajönni kétszettes hátrányból. Hihetetlen meccs volt!" – mondta a győztes Fognini.

Az Arthur Ashe Stadium közönsége a szombat hajnalban zárult összecsapás hajrájában azt láthatta, hogy az egymás adogatójátékát rendre elvevő riválisok közül Fognini 4:4-nél brékelte Nadalt, majd saját szerváját hozva 6:4-re nyerte a döntő szettet, s ezzel a mérkőzést is. Az EFE hírügynökség összegzésében megjegyezte, hogy a 29 éves spanyol teniszező életében először kapott ki GS-tornán úgy, hogy az első két játszmát megnyerte.

A volt világelső, s a két US Open-siker mellett további 12 Grand Slam-tornán is győztes Nadal a 2013-as diadal után 2014-ben betegség miatt nem indulhatott az amerikai tornán. Fognini pályafutásában ugyanakkor a mostani US Open a legsikeresebb, mivel itt ezúttal először jutott túl a 3. fordulón is.

Búcsúzott a hetedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer, valamint a tizedikként rangsorolt kanadai Milos Raonic is.

A világelső Novak Djokovics két és fél óra alatt három játszmában legyőzte az olasz Andreas Seppit. A szerb az első két fordulóban minden szettet megnyert és csupán tíz játékot veszített el, de Seppi most megnehezítette a dolgát. Djokovics a nyolcaddöntőben a belga Goffinnel mérkőzik meg.

A nőknél a hetedik New York-i trófeájáért küzdő Serena Williams az első játszma után a másodikban is szenvedett honfitársa, Bethanie Mattek-Sands ellen, de nagy nehezen sikerült egyenlítenie. A záró szettben aztán már hengerelt.

A 33 éves világelső idén az eddigi három Grand Slam-tornát megnyerte – ezzel jelenleg valamennyi GS-en ő a címvédő –, ha pedig most is őt koronázzák meg, akkor a német Steffi Graf 1988-as menetelése óta ő lesz az első teniszező, aki egy naptári évben megnyeri az összes GS-versenyt, azaz megcsinálja a Grand Slamet.

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES,
3. FORDULÓ
Fognini (olasz, 32.)–Nadal (spanyol, 8.) 3:6, 4:6, 6:4, 6:3, 6:4
Chardy (francia, 27.)–Ferrer (spanyol, 7.) 7:6, 4:6, 6:3, 6:1
Djokovics (szerb, 1.)–Seppi (olasz, 25.) 6:3, 7:5, 7:5
Bautista-Agut (spanyol, 23.)–Goffin (belga, 14.) 2:6, 5:7, 6:3, 3:1-nél Goffin feladta
López (spanyol, 18.)–Raonic (kanadai, 10.) 6:2, 7:6, 6:3
Paire (francia)–Robredo (spanyol, 26.) 7:6, 6:1, 6:1
Tsonga (francia, 19.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:3, 7:5, 6:2
Cilic (horvát, 9.)–Kukuskin (kazah) 6:7, 7:6, 6:3, 6:7, 6:1

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–Mattek-Sands (amerikai) 3:6, 7:5, 6:0
Keys (amerikai, 19.)–A. Radwanska (lengyel, 15.) 6:3, 6:2
Bouchard (kanadai, 25.)–Cibulková (szlovák) 7:6 (11-9), 4:6, 6:3
V. Williams (amerikai, 23.)–Bencic (svájci, 12.) 6:3, 6:4
Kontaveit (észt)–Brengle (amerikai) 6:2, 3:6, 6:0
Mladenovic (francia)–Kaszatkina (orosz) 6:2, 6:3
Makarova (orosz, 13.)–Szvitolina (ukrán, 17.) 6:3, 7:5
Vinci (olasz)–Duque Marino (kolumbiai) 6:1, 5:7, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik