US Open: Fucsovics következő ellenfele pozitívan várja a meccset

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 11:24
null
Eddig kétszer találkozta a felek, mindkétszer a magyar teniszező nyert (Fotó: AFP)
Frances Tiafoe pozitív hangulatban várja a Fucsovics Márton elleni, harmadik fordulós mérkőzését az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon.

 

A 22 éves hazai versenyző az ausztrál John Millman felett aratott ötjátszmás győzelme után elmondta, ha valaki júliusban azt mondja neki, hogy harmadik körbe jut a US Openen, vélhetően kinevette volna.

„Ideges voltam, azt mondtam magamnak, erre most egyáltalán nem volt szükségem. Kiakadtam, mindent negatívan láttam, úgy voltam a dologgal, hogy rendben, akkor nézzük meg, 2021 mit tartogat” – utalt arra az amerikai játékos, hogy nyáron pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt vissza kellett lépnie egy atlantai bemutatótornától is.

„Szerencsére nagyszerű támogatóim, barátaim vannak, akik mondogatták, hogy minden jóra fordul majd. Azóta jól érzem magam és nagyon örülök, hogy itt lehetek” – mondta Tiafoe, aki életében először jutott 32 közé a hazai Grand Slam-tornán.

Hozzátette: fizikailag nagyszerűen érzi magát, a betegség tünetei nála szinte egyáltalán nem jelentkeztek, csak hasmenése és fejfájása volt három napig.

Tiafoe – akinek legjobb GS-eredménye a tavalyi ausztrál nyílt bajnokság negyeddöntője – jelenleg 82. a világranglistán, de pályafutása legjobbjaként, tavaly februárban 29. is volt. Fucsoviccsal eddig kétszer találkozott, mindkétszer (2018 Genf, salak, illetve 2020 Doha, kemény pálya) a magyar teniszező nyert. Harmadik találkozójuk várhatóan szombaton lesz.

US OPEN, NEW YORK (53 402 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Grigor Dimitrov (bolgár, 14.) 6:7, 7:6, 3:6, 6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik