US Open: Babosnak hét gém és 72 perc jutott a főtáblán

Vágólapra másolva!
2015.09.02. 06:49
null
Babos az idei US Openen a folytatásban a női párosra koncentrálhat (Fotó: AFP, archív)
Búcsúzott Babos Tímea a US Open küzdelmeitől egyesben, miután az első fordulóban két szettben kikapott a 22. helyen kiemelt ausztrál Samantha Stosurtól. A 72 percig tartó összecsapás első játszmájában három, a másodikban négy gémet nyert a magyar éljátékos.

 

 

Az első szettben 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Stosur a nullára megnyert saját adogatójátékát követően kiélezett szervajátékban brékelt. A játszmáról ugyancsak izgalmas labdamenet döntött, amelyben Babosnak volt bréklabdája is, de nem tudta kihasználni. Ellenfele viszont azonnal élni tudott a lehetőséggel. A második játszmában annyi volt a különbség, hogy 2:2 után brékelt Stosur, és onnan fejezte be a mérkőzést.

„Stosur ma nagyon jól játszott, igazi bajnokként teniszezett végig. Azt gondolom, jól játszottam én is. Küzdöttem, ahogy bírtam, ám ez most kevés volt. Apró hibákat vétettem ugyan, de összességében pozitív meccs volt” – nyilatkozta honlapján Babos.

A két játékos ezt megelőzően egyszer találkozott egymással, idén Cincinnatiben az esőszünettel tarkított mérkőzésen Babosnak nagyon kijött a lépés, és 7:6, 4:6, 7:5-re nyert. Az ausztrálnak gyorsan sikerült visszavágnia.

Babos holnap párosban javíthat, a francia Kristina Mladenovic oldalán harmadik kiemeltként majd az Andreea Mitu, Teliana Pereira (román, brazil) duóval csap össze az első fordulóban.

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

Stosur (ausztrál, 22.)–Babos (magyar) 6:3, 6:4
Gibbs (amerikai)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:3, 3:6, 6:4
Niculescu (román)–Panova (orosz) 7:6, 5:7, 6:3
Rogyina (orosz)–Mrdeza (horvát) 6:2, 6:2
Errani (olasz, 16.)–Hibi (japán) 6:0, 6:1
Pennetta (olasz, 26.)–Gajdosova (ausztrál) 6:1, 3:6, 6:1
Nara (japán)–Cornet (francia, 27.) 2:6, 6:4, 6:4
Rogers (amerikai)–Vickery (amerikai) 6:2, 6:2
Kvitová (cseh, 5.)–Siegemund (német) 6:1, 6:1
2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
S. Williams (amerikai, 1.)–Bertens (holland)
Mattek (amerikai)–Vandeweghe (amerikai)
Keys (amerikai, 19.)–Smitková (cseh)
Linette (lengyel)–A. Radwanska (lengyel, 15.)
Bencic (svájci, 12.)–Doi (japán)
Falconi (amerikai)–V. Williams (amerikai, 23.)
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Kontaveit (észt)
Brengle (amerikai)–Tatishvili (amerikai)
Kaszatkina (orosz)–Konjuh (horvát)
Jovanovszki (szerb)–Mladenovic (francia)
Szvitolina (ukrán, 17.)–Kanepi (észt)
Davis (amerikai)–Makarova (orosz, 13.)
Allertová (cseh)–Vinci (olasz)
Duque Marino (kolumbiai)–Dodin (francia)
Bouchard (kanadai, 25.)–Hercog (szlovén)
Pegula (amerikai)–Cibulková (szlovák)
Kvitová (cseh, 5.)–Gibbs (amerikai)
Kovinics (montenegrói)–Schmiedlová (szlovák, 32.)
Petkovic (német, 18.)–Vesznyina (orosz)
Konta (brit)–Muguruza (spanyol, 9.)
Errani (olasz, 16.)–Ostapenko (lett)
Rogyina (orosz)–Stosur (ausztrál, 22.)
Pennetta (olasz, 26.)–Niculescu (román)
Cetkovská (cseh)–Wozniacki (dán, 4.)
Curenko (ukrán)–Lepchenko (amerikai)
Barthel (német)–Govorcova (fehérorosz)
Azarenka (fehérorosz, 20.)–Wickmayer (belga)
Knapp (olasz)–Kerber (német, 11.)
Strycová (cseh)–Vang Csiang (kínai)
Giorgi (olasz)–Lisicki (német, 24.)
Nara (japán)–Rogers (amerikai)
K. Bondarenko (ukrán)–Halep (román, 2.)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Mannarino (francia)–Kravcsuk (orosz) 7:6, 6:4, 6:1
Kohlschreiber (német, 29.)–A. Zverev (német) 6:7, 6:2, 6:0, 2:6, 6:4
Darcis (belga)–Bagdatisz (ciprusi) 6:7, 6:3, 6:2, 3:1-nél Bagdatisz feladta
Mahut (francia)–Querrey (amerikai) 7:5, 7:6, 7:5
Troicki (szerb, 22.)–Tiafoe (amerikai) 7:5, 6:4, 6:3
Wawrinka (svájci, 5.)–Ramos (spanyol) 7:5, 6:4, 7:6
Csung Hjeon (dél-koreai)–Duckworth (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:2
Sock (amerikai, 28.)–Burgos (dominikai köztársaságbeli) 6:2, 6:3, 6:2
Tomic (ausztrál, 24.)–Dzumhur (bosnyák) 5:7, 7:6, 6:4, 6:3
Mannarino (francia)–Kravcsuk (orosz) 7:6, 6:4, 6:1
Murray (brit, 3.)–Kyrgios (ausztrál) 7:5, 6:3, 4:6, 6:1
Ram (amerikai)–R. Harrison (amerikai) 7:6, 6:4, 6:1
2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Djokovics (szerb, 1.)–Haider-Maurer (osztrák)
Gabasvili (orosz)–Seppi (olasz, 25.)
Bautista-Agut (spanyol, 23.)–Carreno-Busta (spanyol)
Berankis (litván)–Goffin (belga, 14.)
Raonic (kanadai, 10.)–Verdasco (spanyol)
Fish (amerikai)–López (spanyol, 18.)
Fognini (olasz, 32.)–Cuevas (uruguayi)
Schwartzman (argentin)–Nadal (spanyol, 8.)
Paire (francia)–Ilhan (török)
Groth (ausztrál)–Robredo (spanyol, 26.)
Tsonga (francia, 19.)–Granollers (spanyol)
Sztahovszkij (ukrán)–Marcsenko (ukrán)
Cilic (horvát, 9.)–Donszkoj (orosz)
Kukuskin (kazah)–Dimitrov (bolgár, 17.)
Chardy (francia, 27.)–Klizan (szlovák)
Krajinovics (szerb)–Ferrer (spanyol, 7.)
Wawrinka (svájci, 5.)–Csung Hjeon (dél-koreai)
Bemelmans (belga)–Sock (amerikai, 28.)
Troicki (szerb, 22.)–Ram (amerikai)
Bedene (brit)–Young (amerikai)
K. Anderson (dél-afrikai, 15.)–Krajicek (amerikai)
Istomin (üzbég)–Thiem (osztrák, 20.)
Bellucci (brazil, 30.)–Nisioka (japán)
Mannarino (francia)–Murray (brit, 3.)
Berdych (cseh, 6.)–J. Melzer (osztrák)
Mahut (francia)–García-López (spanyol, 31.)
Tomic (ausztrál, 24.)–Hewitt (ausztrál)
Haase (holland)–Gasquet (francia, 12.)
Isner (amerikai, 13.)–Juzsnij (orosz)
Vesely (cseh)–Karlovic (horvát, 21.)
Kohlschreiber (német, 29.)–Rosol (cseh)
Darcis (belga)–Federer (svájci, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik