US Open: 2010 után újra nyolc között Monfils

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 23:20
null
Monfils így „örült” a sikerének
Gaël Monfils 2010 után újra bejutott a legjobb nyolc közé az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon (US Open), miután három szoros szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.

A 20. helyen kiemelt francia játékosnak ez volt az első győzelme az Arthur Ashe Stadionban. Monfils még szettet sem veszített az idei US Openen, és a 38 ki nem kényszerített hibát vétő bolgár Dimitrov legyőzésével 2010 után másodszor jutott be a legjobb nyolcba. Pedig a második szettben volt egy kis megingása, amikor vitába keveredett az ellenfele páholyában ülőkkel is (Dimitrovnak az a Roger Rasheed az edzője, aki 2011-ig Monfilst is edzette), de végül ezen is túllendülve az első játszmához hasonlóan rövidítésben (6–4 után sorozatban négy pontot nyerve) ezt is behúzta.

A nőknél a 17 éves svájci Belinda Bencic számára a negyeddöntő jelentette a végállomást, miután két sima szettben kikapott a kínai Peng Su-ajtól. A világranglistán 39., 28 éves kínai vesztett játszma nélkül jutott el a legjobb négy közé, ahol pályafutása során először szerepelhet.

US OPEN, NEW YORK (38 251 760 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Monfils (francia, 20.)–Dimitrov (bolgár, 7.) 7:6, 7:6, 7:5
KÉSŐBB
Berdych (cseh, 6.)–Thiem (osztrák)
Cilic (horvát, 14.)–Simon (francia, 26.)
Bautista-Agut (spanyol, 17.)–Federer (svájci, 2.)
KORÁBBAN
Djokovics (szerb, 1.)–Kohlschreiber (német, 22.) 6:1, 7:5, 6:4
Murray (brit, 8.)–Tsonga (francia, 9.) 7:5, 7:5, 6:4
Wawrinka (svájci, 3.)–Robredo (spanyol, 16.) 7:5, 4:6, 7:6, 6:2
Nisikori (japán, 10.)–Raonic (kanadai, 5.) 4:6, 7:6, 6:7, 7:5, 6:4

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Peng Su-aj (kínai)–Bencic (svájci) 6:2, 6:1
KÉSŐBB
S. Williams (amerikai, 1.)–Pennetta (olasz, 11.)
Azarenka (fehérorosz, 16.)–Makarova (orosz, 17.)
Wozniacki (dán, 10.)–Errani (olasz, 13.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik