Tenisz: szeret, szeretik – Fucsovics határon túli kalandja

KLEIN RON (Révkomárom)KLEIN RON (Révkomárom)
Vágólapra másolva!
2018.12.01. 12:32
null
A ritka alkalmak egyike: Fucsovics Márton örömmel találkozott a gyerekekkel, akik elképesztő rajongással fogadták (Fotó: Fotojakó)
Legjobb játékosunk, Fucsovics Márton szlovákiai területen, magyar fiatalok példaképeként tartott bemutató edzést.

 

VALÓRA VÁLT ÁLOM

Keszeg Béla, Révkomárom polgármestere:
„Régóta dédelgetett álmunk, hogy Marcival találkozhassanak a gyerekek, nagyon hálásak vagyunk neki, amiért a sűrű programjában időt szakított erre az eseményre. A városban követik az eredményeit és szurkolnak neki, abban pedig biztos vagyok, hogy az aláírt labdákat sokáig fogják még nézegetni, az edzése és a jelenléte motivációt ad nekik a jövőben.”

Szürreális, de attól még tény: a Nemzeti Sport határon túli programra kísérte el Fucsovics Mártont – Révkomáromba.

Komárom szlovákiai oldalának teniszklubja hívta meg a legjobb magyar játékost, hogy a helyi fiatalok láthassák egyik példaképüket személyesen, de még – ahogy errefelé mondják – Dél-Komáromból is érkeztek gyerekek.

A 26 éves nyíregyházi teniszező hosszú utat tett meg a 2010-es wimbledoni juniorsikertől a mai népszerűségig. Sokáig úgy tűnt, a tehetségből sohasem lesz klasszis, ám 2015 végén Sávolt Attila vette át az edzői pozíciót, azóta pedig évről évre lépked előre, az idei szezont a 36. helyen zárta a világranglistán. Pénteken úgy vezetett szponzori autójával Révkomáromig, hogy nincs előtte szlovák – és cseh – játékos az ATP listáján, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A bulizásból kemény munka, a challengerversenyek kudarcaiból genfi ATP-tornagyőzelem lett, és napjainkban akkora a szeretet iránta, hogy már az is bőven elég ok a tapsra, ha belép egy ajtón.

Így fogadták a gyerekek csütörtökön, a Budai Teniszcentrum egyéves születésnapján, ahol Balázs Attila oldalán ütögetett egy keveset, és ugyancsak tapssal köszöntötték pénteken, amikor megérkezett a révkomáromi teniszsátorba – sőt, már a parkolás után rögtön aláírást és közös képet kértek tőle. (Ráadásul a másfél órás út során kiderült, hogy a luxusautókba is szerelnek irányjelzőt, és egy top 40-esnek sem esik nehezére indexelni – nemcsak teniszezni, vezetni is jól tud.)

Útközben egyébként Fucsovics arról beszélt, hogy rengeteg helyre hívják, ám a napi hat-hét óra edzés, az év közbeni utazások és versenyek mellett nincs lehetősége mindet teljesíteni. Éppen emiatt örül, amikor eljut egy hasonló eseményre, és nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő magyar tehetségekkel is szívesen találkozik.

„Nyíregyházára nem jöttek nagy nevek – nevetett Fucsovics, amikor arról kérdeztük az autóban, neki gyerekként voltak-e hasonló élményei. – Amikor tizenkét évesen a Mouratoglou Akadémián készültem, emlékszem, a ciprusi Markosz Bagdatisz edzéseit néztem. Tizenhárom évesen pedig kint lehettem a bécsi ATP-tornán, az is nagy élmény volt. A legértékesebb közös képem Rafael Nadallal készült, ő tizennyolc éves volt, de már akkor azt mondták róla, hogy a legnagyobbak közé ér.”

FUCSOVICS: JÓ ÉRZÉS
„Elkezdtem aláírni a labdákat, felnéztem, és hirtelen nagyon sok gyerek lett körülöttem. Jó érzés látni, hogy egy közös képnek, aláírásnak mennyire tudnak örülni, mekkora hatással van rájuk, és az is jólesett, hogy sokszor megtapsoltak. Kemény budapesti futóedzés után indultam el, de fáradtan is szuper volt velük ütögetni, bízom benne, hogy mielőbb ismét találkozhatok határon túli magyar fiatalokkal.”

Bár Fucsovicsot a 2010-es wimbledoni győzelmétől kezdve alapvetően ismerik, amikor arra voltunk kíváncsiak, mióta érzi magát igazán népszerű sportolónak, ő is elgondolkozott.

„Talán tavaly az oroszok elleni Davis-kupa-sikerrel és a top százba kerüléssel kezdődött, és az idei Australian Open-szerepléssel fokozódott. Egyre gyakrabban állítanak meg, de arról azért nem beszélhetek, hogy percenként felismernek. Jó érzés, bár ezt is meg kell szokni” – felelte, és elismerte, néha zavarba lehet hozni, amikor sok ember előtt kell beszélnie, vagy neki tapsolnak a fiatalok.

Márpedig tapsból volt bőven, hiszen Fucsovics és Sávolt Attila bemutató edzést tartott a révkomáromi érdeklődők előtt, legszebb ütéseit ámulattal nézték. Sőt, a tréner ötlete alapján a gyerekek részt is vettek a bemelegítésben, majd lelkes labdaszedőként rohangáltak a pályán.

A bemutató végén Fucsovics mindenkivel ütögetett egy keveset, majd a szokásos taps után sokáig osztogatta az aláírásokat a labdákra, vagy mosolygott a közös képek kedvéért. Miközben a tanítvány a gyerekekkel beszélgetett, az edző a felnőttekkel szakmázott: Sávolt és néhány felvidéki szülő felelevenítette Fucsovics és az olasz Fabio Fognini egymás elleni bécsi mérkőzését. A tréner büszkén mondta, játékosa nem kötelességből, hanem alázatból és nagyon szívesen vesz részt az ilyen rendezvényeken, és örömmel látja, hogy milyen őszinte barátsággal viselkedik a rajongókkal.

Márpedig ezt ők is értékelik – Fucsovics Márton most már akkor is tapsot kap, ha kilép egy ajtón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik