Tenisz: Stollár a negyed–, Jani az elődöntőben búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 20:47
Nem sikerült az elődöntőbe kerülés a világranglista 127. helyén álló Stollár Fannynak a 80 000 dollár összdíjazású Las Vegas-i ITF-tenisztornán. Ugyanitt Jani Réka a norvég Ulrikke Eikerivel bejutott a párosok elődöntőjébe, ott azonban vereséget szenvedett.

A harmadik helyen kiemelt magyar versenyző harmadik ellenfele a világranglista 536. helyén álló mexikói Giuliana Olmos volt. Fanny hozta a saját adogatását, majd az ellenfélét is. Ekkor viszont sajnos elég nagyot fordult a játék képe, sorozatban öt játékot nyert a mexikói, akinek szinte minden sikerült. Már úgy tűnt, hogy elúszott a szett, de 5:2-nél a magyar teniszező egyet visszabrékelt, majd hozta a sajátját is. Azonban a játszmában maradáshoz megint el kellett volna vennie a mexikóiét, s ez pedig nem sikerült még egyszer (4:6). (4:6).

A második játszmában 1:1 után megint Olmos tudta elnyerni a magyar lány adogatójátékát, s bár Fanny kétszer is közel állt ahhoz, hogy visszavegye azt, végül megint a mexikóinak jött ez össze, így 5:2 után már a mérkőzésért szerválhatott, amit végül meg is nyert (2:6).

„Ma sajnos egyáltalán nem ment a játék, semmi nem jött össze. Igazából nem is értem, hogy mi történt, de nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a továbbjutás” – mondta érthetően elkeseredetten a találkozó után a második számú magyar teniszezőnő, aki legközelebb jövő hétfőn, éppen a 20. születésnapján, a houstoni tenisztornán lép majd pályára.

A párosok tornáján Jani Rékának és a norvég Ulrikke Eikerinek sikerült bejutnia a legjobb négy közé, ott azonban kétjátszmás vereséget szenvedtek egy amerikai kettőstől.

 

ITF-TORNA, LAS VEGAS (80 ezer dollár, kemény pálya)

Női egyes, negyeddöntő:
Olmos (mexikói)–Stollár (3.) 6:4, 6:2

Női páros, negyeddöntő:
Jani, Eikeri (magyar, norvég)–Bouzková, Karatancseva (cseh, bolgár) 6:1, 6:4
Elődöntő:
Chang, Mueller (amerikai)–Jani, Eikeri (magyar, norvég) 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik