Tenisz: Serena újra az élen; Nadal az 5. a világranglistán

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.24. 10:53
Babos Tímea továbbra is a 30. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A magyar játékos a héten Isztambulban lép pályára. A nőknél változás történt a ranglista élén, ugyanis a várandósságát múlt héten bejelentő amerikai Serena Williams ismét megelőzte a német Angelique Kerbert, annak ellenére, hogy a januári Australian Openen aratott győzelme óta nem lépett pályára.

A nőknél Serena Williams előzése azért lehetséges, mert ebben az évben a stuttgarti tornát egy héttel később rendezik, mint tavaly, így Kerber ott szerzett pontjai már nem számítanak bele a rangsorba. Amennyiben az e heti versenyen a német eljut legalább az elődöntőig, visszaelőzi amerikai riválisát. Serena Williams 317. hetét kezdte meg világelsőként, ezzel az örökranglista második helyén áll Steffi Graf (377) mögött.

Gálfi Dalma négy helyet javítva a 151. helyre lépett előre a WTA-rangsorban.

A férfiaknál a Monte-Carlóban pályafutása során tizedszer győztes spanyol Rafael Nadal két helyet előrelépve már az ötödik. A spanyol sztár által a döntőben legyőzött honfitársa, Albert Ramos-Vinolas négy pozíciót javítva a 19., míg az elődöntők vesztesei közül a belga David Goffin három helyet ugorva a tizedik, az ezen a héten Budapesten játszó francia Lucas Pouille pedig szintén hármat javítva a 14. a listán.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton – aki szintén részt vesz a fővárosi ATP-tornán – négy pozíciót veszített, s jelenleg a 154.

ATP-VILÁGRANGLISTA (2017. április 24.)
1. (0) Andy Murray (brit) 11 690
2. (0) Novak Djokovics (szerb) 8 085
3. (0) Stan Wawrinka (svájci) 5 695
4. (0) Roger Federer (svájci) 5 125
5. (2) Rafael Nadal (spanyol) 4 235
6. (0) Milos Raonic (kanadai) 4 165
7. (–2) Nisikori Kei (japán) 4 009
8. (0) Marin Cilic (horvát) 3 565
9. (0) Dominic Thiem (osztrák) 3 385
10. (3) David Goffin (belga) 2 975
11. (–1) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2 915
12. (–1) Grigor Dimitrov (bolgár) 2 880
13. (–1) Tomás Berdych (cseh) 2 870
14. (3) Lucas Pouille (francia) 2 516
15. (–1) Jack Sock (amerikai) 2 450
16. (–1) Nick Kyrgios (ausztrál) 2 425
17. (–1) Gaël Monfils (francia) 2 410
18. (0) Roberto Bautista Agut (spanyol)
2 145
19. (5) Albert Ramos (spanyol) 2 135
20. (–1) Pablo Carreno-Busta (spanyol) 2 024
21. (–1) Alexander Zverev (német) 2 004
22. (–1) Ivo Karlovic (horvát) 1 795
23. (–1) Richard Gasquet (francia) 1 740
24. (–1) John Isner (amerikai) 1 705
25. (0) Steve Johnson (amerikai) 1 585
26. (1) Pablo Cuevas (uruguayi) 1 560
27. (–1) Sam Querrey (amerikai) 1 480
28. (0) Gilles Müller (luxemburgi) 1 425
29. (0) Fabio Fognini (olasz) 1 340
30. (2) Gilles Simon (francia) 1 280
31. (–1) Philipp Kohlschreiber (német) 1 240
32. (1) David Ferrer (spanyol) 1 230
33. (1) Juan Martín del Potro (argentin) 1 195
34. (7) Diego Schwartzman (argentin) 1 162
35. (0) Mischa Zverev (német) 1 159
36. (–5) Fernando Verdasco (spanyol) 1 120
37. (–1) Joao Sousa (portugál) 1 080
38. (–1) Paolo Lorenzi (olasz) 1 062
39. (–1) Viktor Troicki (szerb) 1 054
40. (–1) Feliciano López (spanyol) 1 044
41. (2) Bernard Tomic (ausztrál) 960
42. (3) Kyle Edmund (brit) 958
43. (1) Daniel Evans (brit) 954
44. (–2) Donald Young (amerikai) 937
45. (2) Nicolas Mahut (francia) 935
46. (0) Robin Haase (holland) 933
47. (1) Florian Mayer (német) 933
48. (1) Borna Coric (horvát) 915
49. (–9) Benoit Paire (francia) 915
50. (0) Ryan Harrison (amerikai) 912
51. (5) Adrian Mannarino (francia) 911
52. (6) Jan-Lennard Struff (német) 908
53. (–2) Steve Darcis (belga) 901
54. (–1) Thomaz Bellucci (brazil) 876
55. (8) Lu Jen-hszün (tajvani) 868
56. (–4) Karen Hacsanov (orosz) 867
57. (0) Nicolás Almagro (spanyol) 860
58. (–4) Jirí Vesely (cseh) 853
59. (2) Martin Klizan (szlovák) 835
60. (–5) Markosz Bagdatisz (ciprusi) 825
61. (–2) Nikoloz Baszilasvili (grúz) 811
62. (4) Carlos Berlocq (argentin) 792
63. (–1) Danyiil Medvegyev (orosz) 789
64. (0) Nisioka Josihito (japán)
748
65. (0) Marcel Granollers (spanyol) 736
66. (1) Kevin Anderson (dél-afrikai) 730
67. (–7) Malek Dzsaziri (tunéziai) 726
68. (1) Aljaz Bedene (brit) 718
69. (1) Rogerio Dutra Silva (brazil)
715
70. (1) Jérémy Chardy (francia) 710
71. (18) Janko Tipszarevics (szerb) 703
72. (15) Frances Tiafoe (amerikai) 692
73. (–1) Denis Istomin (üzbég) 688
74. (1) Andreas Seppi (olasz) 685
75. (1) Dustin Brown (német) 685
76. (1) Mihail Kukuskin (kazah) 681
77. (2) Jordan Thompson (ausztrál) 663
78. (–4) Jared Donaldson (amerikai) 655
79. (4) Dusan Lajovics (szerb) 649
80. (0) Thiago Monteiro (brazil) 644
81. (0) Radu Albot (moldovai) 643
82. (–14) Olekszandr Dolgopolov (ukrán) 640
83. (–1) Víctor Estrella (dominikai köztársaságbeli) 635
84. (1) Horacio Zeballos (argentin) 634
85. (–12) Ernesto Escobedo (amerikai) 632
86. (4) Pierre-Hugues Herbert (francia) 627
87. (–9) Andrej Kuznyecov (orosz) 625
88. (5) Renzo Olivo (argentin) 624
89. (–3) Mihail Juzsnij (orosz) 620
90. (2) Damir Dzumhur (bosnyák) 605
91. (3) Szugita Juicsi (japán) 603
92. (–1) Stéphane Robert (francia) 592
93. (6) Konsztantyin Kravcsuk (orosz) 587
94. (3) Csung Hjeon (dél-koreai) 579
95. (1) Nicolás Kicker (argentin) 575
96. (2) Jevgenyij Donszkoj (orosz) 558
97. (4) Dudi Szela (izraeli) 557
98. (–14) Federico Delbonis (argentin) 555
99. (3) Santiago Giraldo (kolumbiai) 546
100. (3) Facundo Bagnis (argentin) 544
154. (–4) Fucsovics Márton (magyar, Tenisz P.) 367
272. (–2) Balázs Attila (magyar, GYAC) 187
412. (4) Nagy Péter (magyar, MTK) 102

 

WTA-VILÁGRANGLISTA (2017. április 24.)
1. (1) Serena Williams (amerikai) 7 010
2. (–1) Angelique Kerber (német) 6 925
3. (0) Karolína Plísková (cseh) 6 020
4. (0) Dominika Cibulková (szlovák) 5 065
5. (0) Simona Halep (román) 5 021
6. (0) Garbiñe Muguruza (spanyol) 4 691
7. (0) Konta Johanna (brit) 4 330
8. (0) Agnieszka Radwanska (lengyel) 4 205
9. (0) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 4 025
10. (0) Madison Keys (amerikai) 3 857
11. (0) Caroline Wozniacki (dán) 3 850
12. (0) Venus Williams (amerikai) 3 811
13. (0) Elina Szvitolina (ukrán) 3 740
14. (1) Jelena Vesznyina (orosz) 2 925
15. (–1) Petra Kvitová (cseh) 2 900
16. (0) Anasztaszija Pavljucsenkova (orosz) 2 475
17. (0) Barbora Strycová (cseh) 2 130
18. (0) Samantha Stosur (ausztrál) 2 120
19. (0) Kristina Mladenovic (francia) 2 080
20. (0) Kiki Bertens (holland) 1 988
21. (0) Mirjana Lucic-Baroni (horvát) 1 924
22. (0) Bacsinszky Tímea (svájci) 1 913
23. (1) Coco Vandeweghe (amerikai) 1 823
24. (1) Caroline Garcia (francia) 1 815
25. (–2) Carla Suárez Navarro (spanyol) 1 775
26. (0) Anastasija Sevastova (lett) 1 760
27. (0) Daria Gavrilova (ausztrál) 1 715
28. (0) Lucie Safárová (cseh) 1 670
29. (0) Darja Kaszatkina (orosz) 1 630
30. (0) Babos Tímea (magyar, MTK) 1 565
31. (0) Julija Putyinceva (kazah) 1 535
32. (0) Csang Suaj (kínai) 1 510
33. (0) Irina-Camelia Begu (román) 1 507
34. (0) Ana Konjuh (horvát) 1 507
35. (1) Lauren Davis (amerikai) 1 455
36. (–1) Roberta Vinci (olasz) 1 435
37. (3) Peng Suaj (kínai) 1 380
38. (0) Katerina Siniaková (cseh) 1 363
39. (0) Alison Riske (amerikai) 1 320
40. (1) Monica Puig (Puerto Ricó-i) 1 275
41. (1) Alizé Cornet (francia) 1 272
42. (1) Leszja Curenko (ukrán) 1 270
43. (1) Jekatyerina Makarova (orosz) 1 250
44. (1) Christina McHale (amerikai) 1 245
45. (1) Julia Görges (német) 1 155
46. (2) Oszaka Naomi (japán) 1 113
47. (0) Monica Niculescu (román) 1 110
48. (1) Shelby Rogers (amerikai) 1 101
49. (–12) Laura Siegemund (német) 1 096
50. (0) Jelena Ostapenko (lett) 1 080
51. (0) Jaroszlava Svedova (kazah) 1 076
52. (0) Doi Miszaki (japán) 1 050
53. (0) Johanna Larsson (svéd) 1 045
54. (0) Viktorija Golubic (svájci) 1 011
55. (0) Jelena Jankovics (szerb) 995
56. (12) Vang Csiang (kínai) 984
57. (–1) Kristyna Plísková (cseh) 982
58. (–1) Catherine Bellis (amerikai) 966
59. (–1) Eugenie Bouchard (kanadai) 965
60. (3) Tuan Jing-jing (kínai) 960
61. (–2) Lara Arruabarrena (spanyol) 950
62. (–2) Oceane Dodin (francia) 933
63. (–2) Annika Beck (német) 900
64. (0) Pauline Parmentier (francia) 880
65. (1) Elise Mertens (belga) 874
66. (–4) Sorana Cirstea (román) 873
67. (–2) Louisa Chirico (amerikai) 852
68. (–1) Mandy Minella (luxemburgi) 849
69. (0) Carina Witthoeft (német) 832
70. (1) Ozaki Risza (japán) 819
71. (1) Varvara Lepchenko (amerikai) 815
72. (1) Yanina Wickmayer (belga) 813
73. (1) Anett Kontaveit (észt) 801
74. (–4) Cvetana Pironkova (bolgár) 792
75. (2) Jevgenyija Rogyina (orosz) 783
76. (0) Jennifer Brady (amerikai) 779
77. (1) Natalia Vikhlyantseva (orosz) 775
78. (–3) Andrea Petkovic (német) 765
79. (1) Magda Linette (lengyel) 753
80. (–1) Hibino Nao (japán) 743
81. (0) Mona Barthel (német) 737
82. (0) Sara Sorribes Tormo (spanyol) 735
83. (7) Cseng Szaj-szaj (kínai) 733
84. (0) Donna Vekic (horvát) 722
85. (2) Ashleigh Barty (ausztrál) 699
86. (2) Julia Boserup (amerikai) 698
87. (–1) Patricia Maria Tig (román) 694
88. (3) Ekaterina Alexandrova (orosz) 680
89. (3) Irina Hromacsova (orosz) 680
90. (5) Camila Giorgi (olasz) 664
91. (5) Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz) 662
92. (2) Katerina Bondarenko (ukrán) 658
93. (0) Kirsten Flipkens (belga) 647
94. (–9) Kristina Kucová (szlovák) 640
95. (3) Nara Kurumi (japán) 635
96. (–7) Maria Sakkari (görög) 631
97. (2) Jana Cepelová (szlovák) 629
98. (2) Madison Brengle (amerikai) 626
99. (2) Mariana Duque-Mariño (kolumbiai) 617
100. (2) Vania King (amerikai) 617
151. (4) Gálfi Dalma (magyar, MTK) 370
204. (8) Stollár Fanny (magyar, Diego SC) 255
304. (–51) Jani Réka (magyar, MTK) 141
376. (–6) Bukta Ágnes (magyar, Budaörs SC) 98
379. (–8) Lukács Vanda (magyar, MTK) 97
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik