Tenisz: Raonic két szettben nyert Fucsovics ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.14. 17:47
Fucsovics Márton 6:2, 6:4-re kikapott a hetedik helyen kiemelt Milos Raonictól a stuttgarti füves pályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A nyitó fordulót mindketten két játszmában tudták le, Fucsovics az amerikai Denis Kudlát, Raonic a bosnyák Mirza Basicot verte meg.

Az első szettben Fucsovics kétszer is elveszítette az adogatójátékát (1:1-nél és 4:2-nél), így pedig Raonic ellen, füvön nem lehetett esélye, 6:2 oda.

A második játszmában már csak egyszer ingott meg a saját szervájánál a nyíregyházi teniszező, de Raonicnak ez is elég volt. A kanadai ugyanis remekül adogatott, a kilenc szervajátéka alatt 19 ászt ütött (míg Fucsovics csak hármat), továbbá ő mindhárom bréklabdáját kihasználta, Fucsovics viszont bréklabdáig sem jutott el az 52 perces mérkőzés alatt.

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (656 015 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

Raonic (kanadai, 7.)–Fucsovics 6:2, 6:4
Berdych (cseh, 3.)–Paire (francia) 7:6 (7–3), 6:4
Kyrgios (ausztrál, 4.)–Marterer (német) 6:4, 4:6, 6:3
López (spanyol, 8.)–Simon (francia) 7:6 (8–6), 6:4
Pella (argentin)–Gunneswaran (indiai) 7:6 (7–4), 6:3

ATP 250-ES TORNA, ’S-HERTOGENBOSCH (612 755 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

Chardy (francia)–Mannarino (francia, 1.) 6:4, 6:4
Gasquet (francia, 2.)–Donszkoj (orosz) 6:2, 6:2
Cicipasz (görög, 5.)–Dzsaziri (tunéziai) 4:6, 7:6 (8–6), 6:2
McDonald (amerikai)–Bolt (ausztrál) 6:4, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik