Tenisz: Piros (fehér-zöld) Zsombor – hangulatjelentés

KÁRPÁTI TAMÁS JELENTI MELBOURNE-BŐLKÁRPÁTI TAMÁS JELENTI MELBOURNE-BŐL
Vágólapra másolva!
2017.01.28. 17:46
null
Piros Zsombor győzelmének magyar szurkolótábor örült Melbourne-ben (Fotó: AFP)
Kollégánk, Kárpáti Tamás újságíró ezekben a hetekben Melbourne-ben dolgozik világhírű képzőművészeti gyűjteményéről, a Hungarikonokról szóló új könyvén, de a programjába persze az is belefért, hogy a helyszínen szurkoljon a juniorok között immár Grand Slam-győztes magyar teniszezőnek. A Nemzeti Sport kérésére az alábbi írást küldte olvasóinknak, miután sokadmagával kiszurkolta Piros Zsombor sikerét a helyszínen.

Piros Zsombor, rózsaszín mámor – tettem fel önfeledten tegnap egy melbourne-i éjszakai városképet a közösségi oldalra, annak örömére, hogy Zsombor bejutott a junior fiúk döntőjébe az Australian Openen. Nagyon jó! De ki az a Piros Zsombor?! Tegnapelőtt még azt sem tudtam, hogy a világon van, ma is csak annyival tudok többet, hogy egy kifejezetten helyes kölyök, aki éppen ráért szombaton hat és nyolc között, és ha már arra járt, benézett az AO-n a 7-es pályára, és elérte az utóbbi évtized egyik legnagyobb magyar teniszsikerét.

Kárpáti Tamás a helyszínen izgulta végig a szombati finálét
Kárpáti Tamás a helyszínen izgulta végig a szombati finálét

Pedig én is ott voltam. Ezt azért bocsájtom előre, mert nem vagyok kifejezetten jó kabalababa. Itthon még csak-csak, de ez is inkább a Taróczy, Szőke kettős idejében volt érvényes, külföldön viszont nem termett babér, ha véletlenül én is odakeveredtem. Noszály „Sasának" Kitzbühelben szorítottam hiába, Kapros Anikónak Wimbledonban. (Bár utóbbi megnyerte az első szettet a friss Roland Garros-győztes Miszkina ellen, de többre nem futotta. Ez még 2004-ben volt, utolsó esti meccs, utána egy helyi pubban részeg angol drukkerek között kellett kiszurkolnom – 11-esekkel – a portugálok továbbjutását az Eb-n. Másnap jutalmul megnézhettem az Angol Nemzeti Színház kamaraszínpadán Egressy Zoltán Portugál című darabját.)

Melbourne sem indult jól az idén. Babos Timi meccsén hiába követett el mindent a maroknyi magyar tábor, a verhető ellenfél ment tovább. Mondjuk, egy kiintegetést megérdemeltünk volna, legalábbis errefelé – Djokovics, Murray és más vesztesek esetében – ez a szokás. Ám mint villámcsapás után a derült ég, feltűnt Piros Zsombor. Kicsit aggódtunk, amikor kijöttek melegíteni, mert az MTK versenyzőjénél az izraeli Oliel jó fejjel volt magasabb. Ám Dávid végül legyőzte a Dávid-csillagos Góliátot.

De addig többször kerülhetett infarktus közeli állapotba a nem is annyira maroknyi magyar tábor. Zúgott a Ria, ria, Hungária, szólt az Eb-ről ismert szurkolói induló, refrénszerűen tért vissza – a hajdani legendás fruttiárust, Kalapot idéző – „Ki a jobb? Zsombi!” csatakiáltás.

Gyorsan hozzáteszem, mindez a teniszetikett szabályai szerint zajlott, a bírónak egyik szurkolótábort sem kellett csendre intenie. Úgy tudom, otthon közvetítette a tévé a meccset, tehát nem messziről jött emberként mondom, Zsombi szebben, jobban teniszezett. De hány ilyen történettel van teli a padlás? Ám hogy nyerni is tudott, az maga volt a csoda. Legalábbis akik ott voltak, annak élték meg. Játékos és szurkolók egyaránt. Forróság szívtájékon is a meleg melbourne-i estében. Talán jut belőle egy kevés a hazai zúzmarába is.

Este a Crown előtt – itt lakik Federer is – hatalmas tűzijátékot tartottak, az órási ováció a kínai új évnek szólt. De ezen a szombaton a magyarok számára nem volt fényesebb ünnep annál, mint ami hat és nyolc között történt a Rod Laver Aréna tőszomszédságában, a 7-es pályán. Talán nem mondtuk – eleget –: köszönjük, Zsombi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik