Tenisz: Juzsnij szett- és brékhátrányból verte Raonicot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 20:35
Bejutott a legjobb nyolc közé a tokiói női tenisztornán az idei Roland Garrost megnyerő Garbine Muguruza, az első helyen kiemelt spanyol játékos a lett Anastasija Sevastovát győzte le két szettben.

Nem sikerült a negyeddöntőbe kerülés viszont a harmadik helyen kiemelt cseh Karolína Plískovának, őt a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics győzte le.

Még nagyobb meglepetések születtek Szöulban, ahol az első helyen kiemelt Irina Camelia Begu, a negyedikként rangsorolt Kristina Mladenovic és a hatodikként kiemelt Kirsten Flipkens is alulmaradt.

Milos Raonic a papírformának megfelelően kezdett a hazai Mihail Juzsnij ellen Szentpéterváron, a 6:2-re megnyert első szett után a másodikban 5:4-nél és 6:5-nél is a győzelemért adogathatott, de mindkétszer brékelt az orosz. A rövidítésben 5–2-re így is a kanadai vezetett, de Raonic nem tudta befejezni a meccset, a döntő felvonásban pedig Juzsnij jobban bírta a végjátékot.

WTA-TORNA, TOKIÓ (881 100 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Muguruza (spanyol, 1.)–Sevastova (lett) 6:3, 6:3
Szvitolina (ukrán)–Pavljucsenkova (orosz) 7:6, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)–Ka. Plísková (cseh, 3.) 6:4, 6:2
Linette (lengyel)–Putyinceva (kazah) 4:6, 6:3, 7:5
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Muguruza (spanyol, 1.)–Szvitolina (ukrán)
Szasznovics (fehérorosz)–Oszaka (japán)
Linette (lengyel)–Wozniacki (dán)
Puig (Puerto Ricó-i)–A. Radwanska (lengyel, 2.)

WTA-TORNA, SZÖUL (426 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Cepelová (szlovák)–Begu (román, 1.) 6:3, 4:6, 6:3
Niculescu (román, 5.)–Schmiedlová (szlovák) 6:2, 6:2
Tig (román)–Flipkens (belga, 6.) 6:4, 6:4
Sorribes Tormo (spanyol)–Mladenovic (francia, 4.) 1:6, 6:2, 6:4
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Cepelová (szlovák)–Niculescu (román, 5.)
Csang Suaj (kínai, 3.)–Giorgi (olasz)
Tig (román)–Sorribes Tormo (spanyol)
Arruabarrena (spanyol)–Larsson (svéd, 2.)

WTA-TORNA, KANTON (226 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kontaveit (észt)–Golubic (svájci) 6:4, 4:6, 6:3
Curenko (ukrán)–Riske (amerikai, 5.) 3:6, 6:4, 6:0
Konjuh (horvát, 3.)–Brady (amerikai) 6:4, 7:5
Jankovics (szerb, 2.)–Lisicki (német) 7:6, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kontaveit (észt)–Curenko (ukrán)
Konjuh (horvát, 3.)–Jankovics (szerb, 2.)

ATP 250-ES TORNA, SZENTPÉTERVÁR (986 380 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Troicki (szerb, 7.)–Lajovics (szerb) 6:4, 6:4
Sousa (portugál, 8.)–Roblov (orosz) 7:6, 3:6, 6:3
Lorenzi (olasz)–Sidorenko (francia) 7:6, 6:4
Berdych (cseh, 3.)–Kuznyecov (orosz) 6:3, 2:6, 7:6
A. Zverev (német, 5.)–Medvegyev (orosz) 6:3, 7:5
Juzsnij (orosz)–Raonic (kanadai, 2.) 2:6, 7:6, 6:4
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Wawrinka (svájci, 1.)–Troicki (szerb, 7.)
Bautista-Agut (spanyol, 4.)–Sousa (portugál, 8.)
Lorenzi (olasz)–Berdych (cseh, 3.)
A. Zverev (német, 5.)–Juzsnij (orosz)

ATP 250-ES TORNA, METZ (520 070 euró, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Simon (francia, 4.)–García-López (spanyol) 6:7, 6:3, 6:4
Dzsaziri (tunéziai)–Millot (francia) 4:6, 6:3, 6:3
Pouille (francia, 3.)–Herbert (francia) 6:4, 6:7, 6:4
Mahut (francia, 8.)–Marcsenko (ukrán) 6:3, 6:4
Goffin (belga, 2.)–Struff (német) 6:4, 6:2
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Thiem (osztrák, 1.)–Müller (luxemburgi, 6.)
Simon (francia, 4.)–Dzsaziri (tunéziai)
Benneteau (francia)–Pouille (francia, 3.)
Mahut (francia, 8.)–Goffin (belga, 2.)Karolína Plískovának, őt a fehérorosz Aljakszandra Szasznovics győzte le.

Mahut (francia, 8.)–Goffin (belga, 2.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik