Tenisz: Federer negyeddöntős, Nisikori megsérült; Konta kiesett

Vágólapra másolva!
2017.06.22. 20:45
A harmadik helyen kiemelt Nisikori Kei az első játszmában feladta nyolcaddöntőjét a hallei füves pályás férfi tenisztornán.

A japán játékos csütörtökön az orosz Karen Hacsanov ellen lépett pályára, és előbb ápolást kért, majd ezt követően még néhány labdamenetet játszott, aztán feladta a mérkőzést, melyen 3:2-re az orosz teniszező vezetett.

Az első helyen kiemelt Roger Federer viszont bejutott a negyeddöntőbe, a korábbi világelső svájci – az idei Australian Open bajnoka – az egész találkozón rendkívül magabiztosan adogatott, és bár az első játszmát csak rövidítésben tudta megnyerni a német Mischa Zverevvel szemben, a másodikban már brékelnie is sikerült, így 1 óra 32 perc alatt továbbjutott.

A 18-szoros Grand Slam-győztes sztár a negyeddöntőben egy újabb hazai teniszezővel, Florian Mayerrel mérkőzik majd.

ATP 500-AS TORNA, HALLE (1 966 095 euró, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Federer (svájci, 1.)-M. Zverev (német) 7:6 (7–4), 6:4
Hacsanov (orosz)–Nisikori (japán, 3.) 3:2-nél Nisikori feladta
F. Mayer (német)–Pouille (francia, 6.) 6:7 (6–8), 6:4, 6:3
Rublev (orosz)–Juzsnij (orosz) 6:0, 3:6, 6:3

A második helyen kiemelt Jelina Szvitolina meglepetésre már csütörtökön a második fordulóban kiesett a birminghami női tornán. A világranglistán ötödik ukrán játékos a rangsorban 102. olasz Camila Giorgitól kapott ki, aki ellen az elveszített első játszma után hiába tudott egyenlíteni, a harmadik szettet simán elbukta. A mérkőzés 2 óra 5 percig tartott.

A játéknap utolsó összecsapásán a hazai közönség előtt szereplő, magyar származású Johanna Konta alig több mint egy óra alatt kapott ki az amerikai Coco Vandeweghe-től, így a verseny negyedik kiemeltje is búcsúzott.

WTA-TORNA, BIRMINGHAM (846 000 dollár fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Giorgi (olasz)–Szvitolina (ukrán, 2.) 6:4, 4:6, 6:2
Mladenovic (francia, 5.)–Suaj (kínai) 6:4, 7:6 (7-3)
Muguruza Blanco (spanyol, 6.)–Riske (amerikai) 6:1, 6:4
Vandeweghe (amerikai)–Konta (brit, 4.) 6:1, 6:3

Két korábbi győztes, Marin Cilic és Sam Querrey is bejutott a negyeddöntőbe Londonban. A negyedik kiemelt, 2012-ben bajnok horvát az amerikai Stefan Kozlovot verte két játszmában, míg a 2010-es győztes amerikai az ausztrál Jordan Thompsonnál bizonyult jobbnak három szettben.

Rajtuk kívül a spanyol Feliciano López és az orosz Danyiil Medvegyev jutott még be a legjobb nyolc közé csütörtökön.

ATP 500-AS TORNA, LONDON (1 966 095 euró, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Cilic (horvát, 4.)–Kozlov (amerikai) 6:0, 6:4
López (spanyol)–Chardy (francia) 6:1, 7:6 (7–4)
Medvegyev (orosz)–Kokkinakis (ausztrál) 6:2, 6:2
Querrey (amerikai)–Thompson (ausztrál) 7:6 (7–3), 3:6, 6:3

WTA-TORNA, MALLORCA (250 000 dollár, fű)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Sevastova (lett, 2.)–Lepchenko (amerikai) 6:7, 6:1, 6:3
Vinci (olasz, 6.)–Flipkens (belga) 6:4, 5:7, 6:2
Konjuh (horvát, 7.)–Azarenka (fehérorosz) 6:1, 6:3
Cepelová (szlovák)–Garcia (francia, 3.) 3:6, 7:6, 2:2-nél félbeszakadt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik