Tenisz: Nastasét megbírságolták a magyarok és a romák megsértéséért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.21. 12:43
Megbírságolta a romániai országos diszkriminációellenes tanács Ilie Nastase egykori teniszcsillagot, aki a romákat és magyarokat sértő kijelentéseket tett – adta hírül kedden a romániai magyar sajtó.

A Krónika és az Új Magyar Szó című napilapok beszámolnak arról, hogy a hátrányos megkülönböztetés megelőzésével és szankcionálásával foglalkozó romániai intézmény 600 lejre (140 euró) bírságolta a hetvenes évek egyik legnagyobb teniszcsillagát, aki egyebek között két Grand Slam-tornát nyert pályafutása alatt.

Nastase egy októberi lapinterjúban kijelentette, hogy Nicolas Sarkozy francia államfőnek igaza van a romakérdésben. Rámutatott: ha ő Románia államfője lenne, a romániai romákat a székelyföldi Hargita megyébe telepítené, mert így megváltozna a régió etnikai aránya is. Székelyföldön ugyanis magyarok alkotják a lakosság többségét. A diszkriminációellenes tanács döntése szerint Nastasét a roma közösséget sértő kijelentése miatt bírságolták meg.

A volt teniszcsillag azonban a romániai magyar közösségen belül is nagy felháborodást váltott ki nyilatkozatával. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke panasszal fordult a diszkriminációellenes testülethez az októberi lapinterjú nyomán. Az önkormányzati vezető a Krónikának nyilatkozva elégedettségét fejezte ki a tanács döntése kapcsán.

Asztalos Csaba, az állami intézmény elnöke korábban közölte: a vizsgálat során arra keresték a választ, kimerítik-e a rasszista uszítás fogalmát Nastase kijelentései, és hogy ez utóbbiak a roma közösség méltóságának megsértésére vagy ellenséges, megfélemlítő, leminősítő, megalázó, támadó légkör kialakítására irányulnak-e.

A volt sportoló Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét is élesen támadta ugyanabban a lapinterjúban. A teniszcsillag e tekintetben nem változtatta meg a véleményét, hiszen a Gandul című napilap keddi száma szerint ismét kijelentette: a bírságot csak akkor fizeti ki, ha „Tőkést börtönbe zárják". Nastase szerint ugyanis az EP alelnöke folyamatosan sértegeti a románokat, és szerinte megengedhetetlen az a korábbi nyilatkozata, miszerint december 1-je, a románok nemzeti ünnepe gyásznap a magyarok számára – olvasható a Gandulban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik