Tenisz: Nadal visszavágott, Federer is a nyolc közé jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 17:43
null
A nyolcszoros monte-carlói győztes Rafael Nadal visszavágótt Dominic Thiemnek (Fotó: Action Images)
A nyolcszoros győztes spanyol Rafael Nadal bejutott a monte-carlói férfi tenisztorna negyeddöntőjébe, miután két szettben legyőzte az osztrák Dominic Thiemet.

 

A korábbi világelső harmadszor találkozott a feltörekvő osztrákkal, és bár 2014-ben a Roland Garroson nyert, idén Buenos Airesben salakon kikapott tőle.

Most sem indult jól a meccs számára, Thiem egy sikeres fogadójáték után 3:1-es vezetésre tett szert, de Nadal visszabrékelt, majd a következő három adogatása során 12(!) bréklabdát hárított, mielőtt 6:5-ös előnyénél a harmadik játszmalabdájával már élt (7:5).

Thiem a második szett elején is elvette a spanyol adogatását, de Nadal egyből válaszolt, és 3:3 után már csak ő nyert gémet (6:3).

A ranglistavezető szerb Novak Djokovicsot kiejtő Jirí Veselynek három játékra futotta Gaël Monfils ellen, a volt első Roger Federer simán nyert a spanyol Roberto Bautista-Agut ellen, Andy Murray viszont alaposan megizzadt Benoit Paire-rel szemben.

A brit 1:5-tel kezdett, és simán elveszítette az első szettet, majd a másodikban a francia 4:2-es előnyénél bréklabdához jutott. Ezzel azonban nem élt, a szettet elveszítette, viszont a döntő felvonásban 4:4-nél brékelt. 5:4-es előnyénél azonban nem tudta kiszerválni a továbbjutást, és Murray sorozatban három játékot megnyerve győzött.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 094 505 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Monfils (francia, 13.)–Vesely (cseh) 6:1, 6:2
Granollers (spanyol)–Goffin (belga, 11.) 7:6, 6:4
Federer (svájci, 3.)–Bautista-Agut (spanyol, 14.) 6:2, 6:4
Tsonga (francia, 8.)–Pouille (francia) 6:4, 6:4
Nadal (spanyol, 5.)–Thiem (osztrák, 12.) 7:5, 6:3
Wawrinka (svájci, 4.)–Simon (francia, 15.) 6:1, 6:2
Raonic (kanadai, 10.)–Dzumhur (bosnyák) 6:3, 4:6, 7:6
Murray (brit, 2.)–Paire (francia, 16.) 2:6, 7:5, 7:5
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Monfils (francia, 13.)–Granollers (spanyol)
Federer (svájci, 3.)–Tsonga (francia, 8.)
Nadal (spanyol, 5.)–Wawrinka (svájci, 4.)
Raonic (kanadai, 10.)–Murray (brit, 2.)

WTA-TORNA, BOGOTÁ (226 750 dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Panova (orosz)–Perrin (svájci) 7:6, 7:6
Sadikovic (svájci)–Peterson (svéd) 6:4, 6:4
Soler-Espinosa (spanyol)–Tatishvili (amerikai, 8.) 6:7, 6:4, 6:1
Vickery (amerikai)–Domínguez-Lino (spanyol, 7.) 6:0, 2:6, 6:3
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Panova (orosz)–Goncalves (brazil)
Sadikovic (svájci)–Soler-Espinosa (spanyol)
Vickery (amerikai)–Arruabarrena-Vecino (spanyol, 4.)
Falconi (amerikai, 5.)–Pella (argentin)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik