Tenisz: Nadal továbbra is a szabálymódosítások mellett van

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 13:30
null
Nadal attól tart, a jövőben csak a szerváról szól majd a tenisz (Fotó: AFP)
Ismét a szabálymódosítások mellett tette le a voksát Rafael Nadal, a férfiteniszezők világranglistájának vezetője, mert szerinte a sportág csak így maradhat látványos.

 

A spanyol játékos például elképzelhetőnek tartja, hogy eltöröljék a második szervát.

„Az nem lenne butaság. Egyszerűen le kell tesztelni, majd eldönteni, hogy van-e értelme” – mondta a 32 éves teniszező a Socrates című sportmagazinnak, hozzátéve, hogy szereti az innovációt, szerinte a kisebb tornákon be lehetne vezetni néhány újítást.

A 17-szeres Grand Slam-torna-győztes Nadal elárulta: attól tart, hogy a jövőben az adogatás túlságosan is meghatározza a játékot.

„Ha az elkövetkezendő években erre nem találnak ki valami észszerű megoldást, akkor félek, hogy a jövőben csak a szerváról fog szólni a tenisz. És ez veszélyes” – fogalmazott a balkezes játékos.

Szerinte az is hasznos lenne, ha a világranglistát nem egy, hanem két év eredményei alapján határoznák meg.

Nadal azt mondta, sorozatos sérülései ellenére még nem gondolkodik a visszavonuláson, addig akar a pályán lenni, amíg érez magában motivációt és szenvedélyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik