Tenisz: Nadal és Djokovics is a nyolc között Rómában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 21:16
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal továbbjutott a negyeddöntőbe a római salakpályás férfi tenisztornán, mivel két játszmában, 6:4, 6:1-re legyőzte a kanadai Denis Shapovalovot. A 11. helyen rangsorolt Novak Djokovics is két szettben nxert, az ő ellenfele Albert Ramos-Vinolas volt volt.

Az első szettben 3:3-as döntetlennél jött a spanyol brékje, s mivel Nadal rendre magabiztosan hozta a saját adogatásait, a játszmát 6:4-re megnyerte Shapovalovval szemben.

A második szett is elég egyoldalú volt: az első helyen rangsorolt Nadal rögtön elvette kanadai ellenfele szerváját, majd 3:1-es előnynél ismét brékelt, a játszmát pedig végül 6:1-re behúzta.

A mérkőzés 84 percig tartott. Rafael Nadal a legjobb nyolc között az olasz Fabio Fogninivel találkozik.

Nadal után Novak Djokovics is pályára lépett. A 11. helyen rangsorolt szerbnek 32 perc kellett ahhoz, hogy 6:1-re lesöpörje Albert Ramos-Vinolast. Djokovics a második szettben 2:2-nél brékelt, 5:4-es előnynél viszont a saját adogatásánál nem tudta lezárni a meccset, ám ezt követően gyorsan javított és végül 7:5-tel behúzta a játszmát, egyúttal az összecsapást is.

A nőknél az első helyen kiemelt Simona Halep játék nélkül ment tovább, mert ellenfele bordasérülés miatt visszalépett. Halep továbbjutásával biztossá vált, hogy ő marad a hétfőn frissülő világranglista élén.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (4 872 105 euró, salak)
3. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Nadal (spanyol, 1.)–Shapovalov (kanadai) 6:4, 6:1
Carreno Busta (spanyol, 10.)–Bedene (szlovén) 6:4, 6:7, 6:2
Fognini (olasz)–Gojowczyk (német) 6:4, 6:4
Cilic (horvát, 4.)–Paire (francia) 6:3, 6:4
Goffin (belga, 9.)–Del Potro (argentin, 5.) 6:2, 4:5-nél Del Potro feladta
Djokovics (szerb, 11.)–Ramos-Vinolas (spanyol) 6:1, 7:5
Nisikori (japán)–Kohlschreiber (német) 6:1, 6:2

WTA-TORNA, RÓMA (3 351 720 dollár, salak)
3. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Halep (román, 1.)–Keys (amerikai, 13.) – játék nélkül
Szvitolina (ukrán, 4.)–Kaszatkina (orosz, 14.) 0:6, 6:3, 6:2
Ostapenko (lett, 5.)–Konta (brit) 2:6, 6:3, 6:4
Kontaveit (észt)–V. Williams (amerikai, 8.) 6:2, 7:6
Kerber (német, 11.)–Szakkari (görög) 6:1, 6:1
Garcia (francia, 7.)–Stephens (amerikai, 9.) 6:1, 7:6
Sarapova (orosz)–Gavrilova (ausztrál) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik