Tenisz: Nadal elindul a novemberi fedett pályás párizsi tornán

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 19:00
null
Rafael Nadal ott lesz a párizsi ATP tornán (Fotó: AFP)
A francia nyílt teniszbajnokságon pályafutása 20. Grand Slam-sikerét arató Rafael Nadal bejelentette, hogy november elején elindul a Párizsban sorra kerülő ATP-tornán.

A 34 éves spanyol játékos a 13. Roland Garros-diadala után még azt nyilatkozta, nem tudja, hogy egyáltalán játszik-e még ebben az évben valahol, kedden azonban a közösségi médiafelületein közölte, hogy indul a francia fővárosban sorra kerülő viadalon.

A fedett pályás párizsi tornát november 2. és 8. között rendezik, míg az ATP-világbajnokságra – amelyen az év legjobb nyolc játékosa vehet részt – november közepén kerül sor Londonban. Nadal még soha nem nyerte meg a szezonzáró viadalt, ennek ellenére a Roland Garros után azt mondta, nem biztos abban, hogy ott lesz a brit fővárosban. Ahogy elmondta, ezt a családjával és a szakmai csapatával kell megbeszélnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik