Tenisz: Nadal az idén először kapott ki salakon!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 18:13
null
Dominic Thiem először 2016-ban, Buenos Airesben verte meg salakon Nadalt (Fotó: AFP)
A hétszeres győztes Rafael Nadal két játszmában (6:4, 6:3) kikapott az osztrák Dominic Thiemtől a római salakpályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében. A spanyol kiválóság az idén először kapott ki ATP-tornán a kedvenc borításán.

 

MEGSZÜLETETT A KORÁBBI US OPEN-BAJNOK KISFIA

Megszületett a férfi világranglista 29. helyén álló Fabio Fognini, valamint a US Open női egyesének 2015-ös győztese, Flavia Pennetta első gyermeke. Az olasz pár a Twitteren osztotta meg a világgal az örömhírt, fiuk a Federico nevet kapta.

A világranglista hetedik helyén álló Dominic Thiem ebben az évben már kétszer is megpróbálkozott Nadal legyőzésével, de a barcelonai és a madridi verseny döntőjében is kétszettes vereséget szenvedett. A római viadal negyeddöntőjében a 23 éves osztrák már 5:1-re is vezetett az első szettben, amelyet 5:4-nél adogatóként fejezett be.

A második játszmában Nadal 2:2-nél még hárított két bréklabdát, 3:3-nál és 3:5-nél azonban elveszítette a szervagémjét, így véget ért a félelmetes sorozata: a monte-carlói, a barcelonai és a madridi verseny megnyerését követően, 17 győzelem után az idén először kapott ki salakon. Egyúttal az is biztossá vált, hogy nem az idén szerzi meg a nyolcadik római tornagyőzelmét.

A MECCSLABDA


Dominic Thiem a hetedik játékos Novak Djokovics, Gastón Gaudio, Roger Federer, David Ferrer, Fabio Fognini és Andy Murray után, aki salakpályán legalább kétszer megverte Nadalt.

Az osztrák teniszező pályafutása második Masters-elődöntőjében a szerb Novak Djokoviccsal vagy az argentin Juan Martín del Potróval csap össze. A felső ágon a német Alexander Zverev és az amerikai John Isner küzd meg a fináléba kerülésért.

A negyedik negyeddöntő, a Juan Martín del Potro–Novak Djokovics összecsapás a szerb teniszező 6:1, 1:2-es vezetésénél az eső miatt félbeszakadt.

A nőknél Simona Halep a stuttgarti és a madridi viadal után Rómában is bejutott az elődöntőbe.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (4 273 775 euró, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)
A. Zverev (német, 16.)–Raonic (kanadai, 5.) 7:6 (7–4), 6:1
Isner (amerikai)–Cilic (horvát, 6.) 7:6 (7–3), 2:6, 7:6 (7–2)
Thiem (osztrák, 8.)–Nadal (spanyol, 4.) 6:4, 6:3
Del Potro (argentin)–Djokovics (szerb, 2.) 1:6, 2:1-nél eső miatt félbeszakadt

WTA-TORNA, RÓMA (3 076 495 dollár, salak)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)
Halep (román, 6.)–Kontaveit (észt) 6:2, 6:4
Bertens (holland, 15.)–Gavrilova (ausztrál) 6:3, 6:3
Muguruza (spanyol, 3.)–V. Williams (amerikai, 9.) 6:2, 3:6, 6:2
Szvitolina (ukrán, 8.)–Ka. Plísková (cseh, 2.) 6:2, 7:6 (11–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik