Tenisz: Még nem teniszezek eléggé „salakosan” - Babos

2012.05.17. 15:04
Címkék
Ahogy arról hírt adtunk, Babos Tímea nem jutott tovább a Prágában zajló női tenisztorna második fordulójából, miután vereséget szenvedett a lett Anastasija Sevastovától. A magyar játékos csalódottan élte meg a kudarcot.

„Kezemben volt a meccs, nem mondhatom azt, hogy jobb lett volna az ellenfél. Ez újra rajtam ment el… Sajnos ismét kiderült, hogy túlságosan laposan játszok, nem pörgetek eléggé. Kemény pályán ezzel értem el a sikereket, de még mindig nem teniszezek eléggé salakosan, pedig több hete ezen a felületen teniszezek. Ezen próbálunk majd javítani, hogy sikeresebb legyek a következő hetekben” – nyilatkozta Babos Tímea.

A játékos édesapja sem volt boldog a prágai nyolcaddöntőt követően.

„Timi sokkal jobban játszott, mint az előző mérkőzésen, de ez nem volt elég. Sajnos nem hozott jó döntéseket a fontos pontoknál, továbbra is küszködik a salakkal. Látnia kell, hogy két-három ütés nem elég a labdamenetek megnyeréséhez. Gondot okozott, hogy nagyon sokszor túlságosan rövideket ütött, ráadásul folyamatosan futott az eredmény után. Problémát okozott, hogy a jó adogatások után sem tudott sokszor pontot nyerni. Pedig nagyobb taktikai fegyelemmel ezt a mérkőzést is megnyerhette volna. Úgy tűnik, újra kell építeni Timi teniszét” – mondta a játékos edző-édesapja, Babos Csaba.

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
28 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
44 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik