Tenisz: Medvegyev idei negyedik tornagyőzelmét aratta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 12:25
null
Alexander Zverevet ötödik nekifutásra tudta két vállra fektetni az orosz (Fotó: AFP)
Az orosz Danyiil Medvegyev nyerte a sanghaji kemény pályás férfi tenisztornát. A harmadik helyen kiemelt játékos a döntőben az ötödikként rangsorolt német Alexander Zverev felett diadalmaskodott két játszmában. Medvegyev ötödször találkozott riválisával, akit először tudott legyőzni.

 

Az orosz teniszező sorozatban hatodik tornáján jutott döntőbe, és idén negyedszer – pályafutása során hetedszer – emelhette magasba a végső győztesnek járó trófeát, ráadásul Cincinnatiben aratott diadalát követően egymás után a második ezres versenyét nyerte meg.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (8 322 855 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 3.)–A. Zverev (német, 5.) 6:4, 6:1

Tiencsinben a svéd Rebecca Peterson diadalmaskodott. A 24 éves játékos – aki pályafutása során másodszor ünnepelhetett végső sikert – a vasárnapi fináléban a brit Heather Watson felett diadalmaskodott két játszmában. A világranglistán 59. Peterson egy hónappal ezelőtt Nancsangban győzött, és hétfőtől - karrierje legjobbjaként - 44. lesz a rangsorban.

WTA-TORNA, TIENCSIN (500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Peterson (svéd)–Watson (brit) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik