MTI 2017.10.11 14:07 Frissítve: 2017.10.11 15:08

Tenisz: Kyrgiosnak fizetnie kell az újabb balhéja után

Nick Kyrgiosnak 31 ezer dollárt kell fizetnie az 5.9 millió dollár (1.56 milliárd forint) összdíjazású sanghaji kemény pályás férfi tenisztornán okozott újabb botránya miatt.

 

A múlt vasárnap Pekingben döntős ausztrál fenegyerek kedden magyarázat nélkül levonult az első szett után a pályáról, miután többször összeveszett a mérkőzésvezetővel. Először akkor figyelmeztette őt a bíró, amikor egy ítélet miatt elütött két labdát, másodjára pedig amikor a nézők mozgolódása miatt káromkodni kezdett.

Utóbbi a szabályok értelmében már pontlevonással járt, az amerikai Steve Johnson azzal egyenlített ki 4:4-re a rövidítésben. Miután elvesztette a tie-breaket, Kyrgios kezet fogott ellenfelével és a bíróval, összecsomagolt, és elhagyta a pályát.

Az ATP szerdán közölte, hogy a botrányhős 21 ezer dolláros bírságot – ennyi az első fordulós pénzdíja – kapott, mert sérülését nem mutatta meg a torna orvosának, 10 ezret pedig sportszerűtlen viselkedésért kell fizetnie. Később ugyanis közösségi oldalán elnézést kért a szurkolóktól, és gyomorrontásra, valamint vállsérülésre hivatkozott.

Kyrgios egy éve ugyanott háromhetes eltiltást és 25 ezer dolláros bírságot kapott nemtörődöm játékáért, egy alkalommal meg sem várta, hogy ellenfele visszaüssön egy hanyagul átütött szervát, hanem elindult a széke felé. Egy szurkolóval pedig azért veszett össze, mert az szóvá tette a „lazsálását”.

Két éve ugyancsak Sanghajban 1500 dollárra büntették, mert hangosan szidta a külső pályákon tapasztalható körülményeket, míg néhány hónappal korábban felfüggesztett eltiltást kapott, mert a montreali tornán meccs közben közölte Stan Wawrinkával, hogy a szintén ausztrál Thanasi Kokkinakis lefeküdt Wawrinka barátnőjével.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.03.13 23:08:44

Tenisz KLEIN RON

NS-VÉLEMÉNY. Van miért, van kikért felépíteni egy méltó pályát.

2018.02.20 09:59:54

Tenisz GYŐRI FERENC

Utolsó Grand Slam-győzelmét a világbajnok magyar lány ellen aratta a 35 éves olasz teniszezőnő.

2018.02.10 22:51:34

Tenisz IGLÓI-NAGY ISTVÁN

ALAPVONAL. Azt gondolom, a kérdésre adandó válasz ott dől el, hogy az ismert közszereplők, legyenek azok sportolók, művészek, üzletemberek, milyen arcukat mutatják a médiamentes időkben, amikor az emberség valóban az emberről szól, nem a sajtó- megjelenésről.

2018.02.07 15:07:45

Tenisz nemzetisport.hu

Bár úgy tervezte, itthon megünnepli a Grand Slam-győzelmet, ez az idő rövidsége miatt még várat magára.

2018.02.05 16:02:33

Tenisz nemzetisport.hu

A képek tanúsága alapján Tom Bradyék hatodik sikeréért szorítottak a fiatalok.